Csalódást keltőek az STMicro negyedéves bevételi adatai

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 25. 09:01
Európa legnagyobb félvezetőgyártója, az STMicroelectronics gyenge negyedik negyedéves bevételről számolt be, és meglehetősen halványak a társaság idei első negyedéves kilátásai is.
Az olasz-francia csoportnak a december 31-én befejeződött negyedévben elért bevétele 1,2 százalékkal maradt el az előző időszakétól, 2,48 milliárd euró lett; a csökkenés okaként a készletek megnövekedését jelölték meg. Az elért bevétel elmarad a cég által várttól (előzetesen egy százalék mínusz és öt százalék többlet közötti sávba várták az adatot) és az elemzők 2,57 milliárd eurós átlagos előrejelzésétől is

Az STMicro negyedik negyedéves adózott eredménye 276 millió euró, részvényenként 30 eurócent lett; tavaly 183 millió euró, illetve 20 cent volt; az elemzők 22 centet vártak.

Az amerikai számviteli szabályok szerint számított  2006-os eredmény részvényenként 83 cent lett; a megkérdezett 28 elemző előzetes várakozásának mediánja 75 cent, a 2005-ös eredmény 29 cent volt.

A társaság negyedik negyedéves profitrése még az előzetesen megadott 36-38 százalékos sávba került, 36,3 százalék lett, ám az STMicro vezérigazgatója, Carlo Bozotti az alacsonyabb eladási kilátások és a készletszint fenntartásának szándéka miatt a nyereségesség csökkenését valószínűsítette, hiszen gyáraik nem dolgozhatnak majd teljes kihasználtsággal.

Az idei első negyedévben az STMicro eladásainak 3-11 százalékos visszaesésére számít; az elemzők optimistábbnak tűnnek: átlagos előrejelzésük 2,45 milliárd euró, ami 1,2 százalékos csökkenést jelent. Ami a profitrést illeti, a cég 35 százalékra (+/- 1 százalék) számít, az elemzők eddig egy százalékkal többet vártak. A bejelentés könnyen a részvény leminősítéséhez vezethet.

Az STMicro árfolyama a mai kereskedés kezdetén 2,3 százalékkal csökkent, jelentősen alulmúlva az ágazati index 0,7 százalékos csökkenését.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50