Ismét virágzik és új szerepet keres az amerikai Szilícium-völgy

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 30. 08:34
Évek óta tartó stagnálás után ismét virágzik és új szerepet keres a kaliforniai Szilícium-völgy, a egyebek között a Google, az Apple és az Intel szülőhazája: a 2005 második negyedétől a tavalyi év második negyedéig tartó időszakban 33 ezer új munkahely képződött a térségben, ez 2001 óta az első növekedés.
A hullámvölgy elmúltára utaló jelek először tavaly jelentkeztek. A 2002-es és 2003-as 8 százalék körüli munkanélküliség a területen tavaly 4 százalékra esett. Az egy alkalmazottra jutó jövedelmek azonban az egykori konjunktúra idején mért jövedelmeket még nem érik el, bár növekvőben vannak. Most a megújítható energiatermelésben és a tiszta technológiák elterjesztésében készül az élre törni az egykor a legfejlettebb technológia forradalmában kiemelkedő szerepet játszó térség.

A Kalifornia állam északi részén fekvő terület a napenergetikai berendezések fejlesztésének lázában ég. A kockázati tőkevállalkozások illetékesei szerint a fejlődés még a korai szakaszában van, de gyors lehet majd, potenciálja óriási, hiszen a napenergetikai üzletben a szilícium-völgyiek már rendelkeznek egy sor kapcsolódó ismerettel, kezdve a terület számítástechnikai vonatkozásaitól a szilíciumot hasznosító anyagok gyártásáig.

A napenergia-üzlet értékét tavalyelőtt 11 milliárd dollárra becsülték itt, most a Clean Edge nevű piackutató cég úgy becsüli, hogy 2015-re már az üzlet több mint 50 milliárd dollárt mozgat meg. Az idén az Egyesült Államokban a kockázati tőkeberuházók félévig 1,4 milliárd dollárnyi pénzt áldoztak a napenergia üzletre, tavaly egész évben 1,6 milliárd dollárnyit. Ennek a pénznek a harmada a Szilícium-völgybe áramlott.
Kulcsszavak: IT trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09