Ernst & Young "Az év üzletembere" – idén az IT szakembereket díjazták

forrás Prim Online, 2007. február 1. 11:34
Mint ismeretes, az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) Független Bíráló Bizottsága idén két IT szakembert is díjazott: „Az év üzletembere” címet Bojár Gábor, a Graphisoft SE Európai Rt. elnöke, a „Jövő ígérete”díjat pedig Kovács Zoltán a Kirowski Zrt. Vezérigazgatója, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke kapta.
A hazai üzleti élet kiemelkedő presztízsű kitüntetését immár negyedik alkalommal ítélték oda olyan vezetőknek, akik sikeres üzleti eredményeik mellett kitűnnek egyedi és újító megoldásaikkal, valamint megbízható, kiegyensúlyozott vezetői vállalkozásaiknak. Talán nem véletlen, hogy idén a négy díjazott közül kettő is az informatikai szektor vezető személyisége, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) meghatározó szereplője.

Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke szerint jelzés értékű, hogy Magyarország legrangosabb vezetői elismerésében két IT szakember is részesülhetett, hiszen az informatikai szektor egyre inkább a magyar gazdaság húzóágazatává válik az információs korba lépett Magyarországon, sőt egyike azon szektoroknak, amely ma már megállja a helyét a globális versenyben is.

Ebben a folyamatban kíván egyfajta katalizátori szerepet betölteni az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, amelynek fő célja, hogy a magyarországi infokommunikációs szektor fontos gazdasági tényezővé, igazi termelőerővé váljon, amely képes Magyarország versenyképességének növelésében és a hazai információs társadalom kialakításában is fontos szerepet játszani.

„Ezek a díjak számomra azt jelzik – hangsúlyozta Kovács – hogy törekvéseinket az informatikai vállalkozásokon túl a gazdaság más szereplői is támogatják. Elismerik, hogy az informatikai szakma iránti felelős szemléletünk, szakmai motiváló, önfejlesztő tevékenységünk nagyban hozzájárulhat hazánk informatikai felzárkózásához és a tudásalapú társadalom kialakításához. Remélem, hogy növekvő taglétszámunk számára nyújtott szakmai programjainak minősége és sokszínűsége is hozzájárul ahhoz, hogy az informatikai vállalkozások a jövőben is a gazdaság motorjai lehessenek ”

Az IVSZ tagvállalatainak vezetőit egyébként nem első alkalommal részesítették a rangos elismerésben: 2006-ban Vinnai Balázs, az IND Group a vezetője a „Jövő ígérete”, 2005-ben pedig Kürti Sándor, a Kürt Zrt. Vezetője „Az év üzletembere” díjakat vehették át.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05