Gorbacsov Gates-től kér kegyelmet a szoftverkalóz tanárnak

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 6. 20:23
A napokban Mihail Gorbacsov nyílt levélben fordult Bill Gates-hez, és kérte őt, hogy gyakoroljon kegyelmet egy orosz tanárral szemben, akit szoftverkalózkodással vádolnak.
A Szovjetunió valamikori elnöke szívügyének érzi Alexander Ponosow, egy uráli kis faluban élő tanárnak az ügyét, aki illegális Microsoft-szoftvereket telepített fel az iskolai számítógépekre, s tette miatt felelősségre akarják vonni a hatóságok. Ha a bíróság bűnösnek találja a tanárt, akkor az is elképzelhető, hogy egy szibériai fogolytáborba internálják őt, hogy ott töltse le büntetését. Gorbacsov azonban védőszárnyai alá vette Ponosowot, s nyílt levélben kérte Bill Gates-et, hogy ezúttal hunyjanak szemet az ügy felett. A békenóbeldíjas ex-elnök kifejtette, hogy tiszteli a Microsoft programozók munkáját, és ő is egyetért a szoftverkalózkodás visszaszorítását célzó törekvésekkel, azonban jelen esetben mégsem volna célszerű elítélni egy olyan személyt, aki feláldozta életét az oktatás oltárán és még csak tisztában sem volt tette súlyosságával.

Időközben a redmondi konszern képviselői is nyilvánosságra hozták az üggyel kapcsolatos állásfoglalásukat, és kijelentették, hogy nem akarják befolyásolni az orosz hatóságokat döntésükben, ám bíznak abban, hogy a bíróság tisztességes ítéletet hoz majd.
Kulcsszavak: jog szoftverkalózkodás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09