Melyik ISO a jó ISO?

Széles Csongor, 2007. február 14. 12:15
Milyen ISO értékeket válasszunk? Az ISO értékek megváltoztatásával a fényképezőgépünk szenzorának a fényre való érzékenységét változtatjuk meg. Minél kisseb az ISO értéke, annál kevésbé érzékeny a fényre a szenzor, ennek megfelelően pedig minél nagyobb az ISO értéke, annál kevesebb fényre lesz szüksége a szenzornak a kép megalkotásához.
Az ISO érték módosítása akkor jön kapóra, amikor különböző fényviszonyok között fotózunk, vagyis amikor kevés a fény és nem vakuzhatunk, akkor kell magasabb ISO-t választani. Ez mind szép és jó, de mindennek ára is van: a magasabb ISO-nak köszönhetően a képzaj is megnő, szemcsésedik a kép. A képzajt fényképezőgépünk monitorján valószínűleg nem fogjuk látni, de miután a számítógépre másoltuk a fényképeket, rögtön szembetűnik. Az alábbi két kép az ISO értékeket leszámítva azonos beállítással készült. Figyeljük meg a magasabb ISO érték mellett fellépő zajosodást.



Ha minőségre vágyunk, szóba sem jöhetnek a zajos, elkent felvételek. Egyértelműbb nem is lehet a megoldás: a zajosodás elkerülésére így a lehető legalacsonyabb ISO értékekkel kell fotóznunk. Természetesen gyenge fényben ezt a legtöbbször nem tehetjük meg - hacsak nincs nálunk állvány.

Felsoroltunk néhány kérdést, amit az amatőr fotósnak meg kell kérdeznie magától, mielőtt az ISO-beállításokhoz nyúlna:

  • Kézben tartom-e a gépet? - ha állványt használunk, akkor jobb minőséget érhetünk el, ha nagyobb záridőt választunk. Ha nincs állványunk, akkor a bemozdulás elkerülése végett válasszunk magasabb ISO értéket.
  • Mozgó témát fotózunk? - ha a téma mozdulatlan (pl. csendélet) és állványunk is van, akkor szintén alacsonyabb ISO-val és hosszabb záridővel fényképezzünk. Gyorsan mozgó témánál a megvilágítás és a kívánt hatás függvényében válasszunk nagyobb ISO-t és rövidebb záridőt.
  • Nagy mélységélességre van szükség? - ha nincs, akkor nagyobb blendével fotózzunk, ez szintén lehetővé teszi, hogy kisebb ISO mellet készítsük el felvételeinket.
  • Használhatok mesterséges fényt? - alacsonyabb ISO értékeket állíthatunk be ha van lehetőség a vak használatára, vagy ha csak felkacsolhatjuk a lámpát a szobában.
  • Hasznomra válik a kép szemcsézettsége? - esetenként egy-egy fotó jobban néz ki, ha kissé szemcsézettebb. Sok olyan fotós van, aki a hangulat és atmoszféra visszaadására tudatosan használ magasabb ISO-t vagy érzékenyebb filmet.
  • Mekkora nagyítást akarok? - miért nem látszik a fényképezőgép LCD-jén a képzaj? Mert a képernyő kicsi, vagyis a képbe sűrített pixelek is összezsugorodnak, így a zaj nehezebben kivehető. Ám amikor nagyítani szeretnénk a képet a pixelek, képpontok is megnőnek, azaz a képzaj is sokkal szembetűnőbb lesz, esetenként el is ronthatja az esztétikai élményt. Ha nagyítani akarunk, akkor válasszuk a lehető legkisebb ISO értéket.

Ne felejtsük el, hogy az ISO-t csak manuális vagy félmanuális módban állíthatjuk, ha Auto álláson hagyjuk a fényképezőgépet, akkor a fényképezőgép egyedül dönt az optimális expozíció felől, ami nem minden esetben hozza meg a kívánt eredményt.

Sokan esnek abba a hibába, hogy a fényképezés előtt nem ellenőrzik a gépen beállított ISO értéket, és csalódottan veszik észre, hogy szarvashibát követtek el. Nincs annál rosszabb érzés, mint észrevenni, hogy két óra alatt összefotózott anyag használhatatlan, mert a vélt ISO 100 helyett ISO 1600-zal fényképeztünk.

Az a cél, hogy ösztönössé váljon bennünk a fényképezőgép beállításainak ellenőrzése. A fényképezés befejeztével állítsuk vissza ISO 100-ra a gépet. Így nem érhet kellemetlen meglepetés!
Kulcsszavak: fotó ISO

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

2024. április 7. 12:09

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Április elején hirdetik ki a természetfotózás egyik legrangosabb versenyének győztesét

A Varázslatos Magyarország több mint egy évtizede az ország egyik legrangosabb és legizgalmasabb természetfotó pályázata, mely a képek által nyit ablakot nemzeti parkjaink természeti csodáira, ezzel felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A kilenc hónapon át tartó versenyben a fotósok nemcsak havonta részesülnek díjazásban, de az évad legeredményesebb fotósa elnyeri A magyar természetfotó nagydíját és a vele járó Arany Daru szobrot is. 

2024. február 28. 14:34

Új Sony objektív állóképekhez és videókhoz is

A Sony örömmel jelenti be az új kompakt, 35 mm-es, full-frame kompatibilis α (Alpha) E-bajonettes objektívjét, az FE 24-50mm F2.8 G standard zoomot, amely a teljes zoomtartományban F2,8 maximális rekeszértékkel rendelkezik. Kicsi és könnyű teste ellenére eléri a nagy felbontású teljesítményt és a gyönyörű bokeh-t, amely egy nagy rekesznyílású, F2,8-as G objektívtől elvárható. A 24 mm-től 50 mm-ig terjedő gyújtótávolságot fed le, így az állóképektől, például a mindennapi pillanatképektől és portréktól kezdve a videókészítésig minden megörökíthető, mindezt kiváló minőségben, de olyan kialakítással, amely a legkisebb táskában is könnyedén elfér.

2024. február 23. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09