Az Intel negyedik 45nm-es gyárát építi

Széll Zoltán, 2007. február 27. 18:19
Az Intel bejelentette, hogy 1-1,5 milliárd dollár ráfordítással átépíti új-mexikói gyárát, ahol 45nm-es tranzisztorokat használó csúcstechnológiával 2008 második felében indul a termelés.
A szóvivő elmondta, hogy a világ legnagyobb lapkagyártója előzetes tervek szerint 2007-ben 5,3-5,7 milliárd dollárt fordít új gyárak építésére, illetve a régebbiek korszerűsítésére. A vállalat azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy 2008-ban mennyit fordít beruházásokra. Az új-mexikói Rio Rancho-ban korszerűsítésre kerülő gyár - Fab 11X néven ismert - az Intel negyedik olyan gyára lesz, amelyben 45nm-es technológiával készülnek a mikroprocesszorok. Ez a technológia új anyagokat használ, amelyek növelik a tranzisztorok, illetve a lapka hatásfokát és csökkentik a tranzisztorok szivárgási áramát. A kisebb tranzisztorok jelentik a kulcsot a lapkák teljesítményének és hatásfokának a növeléséhez, illetve a lapkák hőtermelésének csökkentéséhez. A 45nm-es tranzisztorok méretét jól jellemzi, hogy 400 darab 45nm tranzisztor elfér egyetlen emberi vörösvérsejtben. Az új-mexikói gyárban jelenleg 90nm-es lapkák készülnek. Az első Intel 45nm-es lapkák az év második felében érkeznek és az új Penryn magot használják, amelyek hatásfoka a Core 2 Duo lapkákénál háromszor jobb.
Kulcsszavak: +céginfo Intel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09