Gondolatvezérlő játékokhoz

Kiss Ádám Zoltán, 2007. március 2. 20:20
A távoli jövőben játszódó sci-fik világát váltotta valóra egy amerikai vállalat, olyan vezérlőt alkottak meg, ami gondolatainkkal képes irányítani a játékokat.
Sokan reménykedtek, hogy a Nintendo Wii konzol mozgásérzékelős irányítója végre kimozdítja foteljeikből a játékfüggőket, ám az Emotiv Systems találmánya éppen az ellenkező irányba hat. Az eredetileg emberi és állati gondolatok kifürkészésére kifejlesztett rendszert Project Epoc néven vitték tovább, kifejezetten játékvezérlés céljából. A kísérleti stádiumban levő szerkezet az Emotiv Development Kit nevet kapta, és három üzemmódra képes. Az Expressiv az arc mimikájára jellemző agyi tevékenységet próbálja fülön csípni, az Affectiv az érzelmekkel teszi ugyanezt, míg a Cognitiv a mozgásra irányuló gondolatokat képezi le elektronikus impulzusok formájában. Az elsőre kissé Nagy Testvér hatású készüléket még idén be szeretnék mutatni egy szakmai vásáron. A megoldás hátránya lehet, hogy az ilyen eszközök általában meglehetős gyakorlást kívánnak a felhasználótól, valamint bármilyen triviális legyen is, rövid hajat, mivel az érzékelők különben nehezen veszik agyunk aktivitását.
Kulcsszavak: játék tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09