A Sanyo osztozik a Lenovo-val az akku-visszahívás költségein

Milkovits Gábor, 2007. március 3. 08:23
Az akkukat gyártó Sanyo bejelentette, hogy részt vállal a Lenovo által túlmelegedési hiba miatt kezdeményezett, a ThinkPad noteszgépek akkumulátorait érintő visszahívási akció költségeiből.
Mint arról már beszámoltunk (http://hirek.prim.hu/cikk/57796/), a Lenovo mintegy 200 ezer olyan Sanyo noteszgép-akkut hív vissza, amely egyes esetekben, ütés hatására a noteszgép túlhevülését okozhatja. A Lenovo öt esetben kapott a túlmelegedésből adódó balesetekről bejelentést, amelyek közül egynél a túlhevülés hatására kiáramló szikrák és füst átmeneti szemirritációt okoztak a felhasználónak. Oiwa Akihiko Sanyo-szóvivő a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a költségek megosztásának arányairól és mikéntjéről egyelőre még nem született döntés. A főleg Dell noteszgépekben problémákat okozó, összesen 9 millió Sony akku visszahívását tavaly teljes egészében a gyártó Sony finanszírozta, most azonban más a helyzet. A ThinkPad laptopok hibáját okozó akkumulátorok ugyanis valóban Sanyo cellákat tartalmaznak, a teljes csomagok azonban a Sanyo és a Lenovo közös fejlesztései. Emellett ráadásul a túlhevülést okozó fizikai behatásokra való érzékenység részben legalábbis a noteszgép, nem pedig az akku hibája, amelyet egyébként az alkalmazás előtt ilyen szempontból is tesztelt a Lenovo.

Szakemberek szerint a csereakció viszonylag kis nagyságrendje miatt egyik cég pénzügyi mérlegére sem hat közvetlenül negatívan, azonban a Sanyo imázsa tovább romolhat miatta. Amellett ugyanis, hogy a vállalat már harmadik éve veszteségről lesz kénytelen beszámolni, a cég még kénytelen felülvizsgálni 2000 és 2004 közötti pénzügyi mérlegét is, miután egy jelentés szerint nem számolt el több mint 1 milliárd dollárt kitevő, főként a leányvállalatoknál keletkezett veszteségéről.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09