Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone Magyarország

forrás Prim Online, 2007. március 12. 11:52
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 14 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt-t, mert az elmúlt évben több esetben is jogszabálysértő módon korlátozta előfizetőit a szolgáltatás igénybevételében, jelentette be az NHH. A hatóság további 6 millió forintos bírságot is kiszabott a társaságra, mert megsértette az előfizető panaszok kezelésére vonatkozó előírásokat is.
Az elmúlt évben több a számláját utólag fizető ügyfél is azzal a panasszal fordult az NHH-hoz, hogy a Vodafone az előfizetői szolgáltatást egy bizonyos összeghatár elérése után, külön értesítés nélkül korlátozta – azaz úgy egyirányosította az előfizetői hozzáférést, hogy az előfizető csak hívást fogadni tudott, de kezdeményezni nem. Az NHH a panaszokat egy összevont piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta ki.

Az NHH elsőfokon, majd a Vodafone fellebbezése után másodfokon is megállapította, hogy a cég jogszabálysértő módon, egy az általános szerződési feltételekbe (ÁSZF) foglalt, de nem átlátható és nem objektív kitételre hivatkozva tiltotta le a híváskezdeményezést a panaszos ügyfelek esetében.

Az ÁSZF-ben szereplő feltétel szerint „a szolgáltató (függetlenül az Előfizető által használt SIM-kártyák számától) csak addig köteles a szolgáltatást nyújtani, amíg az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás díjának még ki nem egyenlített része egy egyedileg megállapított összeghatárt – amely Előfizetőnként minimum bruttó 16.205 Ft – meg nem halad.”

Az elektronikus hírközlési szabályok nem zárják ki, hogy a szolgáltató a szolgáltatás értékhatárát rögzítse, de ezt az előfizető által szabadon választható és igénybe vehető külön szolgáltatásként kellett volna szerepeltetni az egyedi előfizetői szerződésben, a fogyasztók számára átlátható és egyértelmű módon.

A piacfelügyeleti eljárás során az NHH azt is megállapította, hogy a Vodafone a vizsgált számlapanaszok közül több esetében is megsértette az előfizetői panaszok kivizsgálásának elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokat, valamint a cég saját általános szerződési feltételeiben rögzített szabályait is, mivel csak jelentős késedelemmel tájékoztatta a fogyasztókat a panasz kivizsgálásáról. A társaság az előírások értelmében köteles lett volna a hozzá beérkező számlapanaszokat 30 napon belül kivizsgálni és ennek eredményét – a fogyasztóvédelemről szóló törvény értelmében – a panaszosnak átadni, vagy 15 napon belül megküldeni.

A hatóság a bírságot az arányosság és fokozatosság elvének figyelembevételével vetette ki, miután korábban már jogerős és végrehajtható határozataiban már felhívta az előfizetői szolgáltatás korlátozására vonatkozó szabályok betartására, illetve határozatában kötelezte e tárgyban általános szerződési feltételei módosítására.

Az összesen 20 millió forintos bírság az Elektronikus hírközlési törvény (Eht) alapján maximálisan kivethető bírság 9,95 százaléka.

Az NHH határozatában kötelezte a szolgáltatót, hogy a jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül törölje, vagy úgy módosítsa az általános szerződési feltételeinek mobil rádiótelefon szolgáltatás igénybevételét értékhatárhoz kötött rendelkezéseit, hogy annak feltételei megfeleljenek Eht-nek. A kötelezettség késedelmes betartása, vagy nem teljesítése esetén az NHH újabb bírságot vethet ki, melynek összege elérheti a szolgáltató előző üzleti évi nettó árbevételének 0,25%-át.
Kulcsszavak: NHH jog Vodafone-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09