Még szorosabb IBM-Cisco együttműködés

Milkovits Gábor, 2007. március 12. 20:28
Az IBM és a Cisco bejelentették, hogy ezentúl együtt kínálnak műszaki támogatást közös ügyfeleiknek, még szorosabbra fűzve a számítógépes vállalat és a hálózati eszköz-gyártó között már meglévő kötelékeket.
A két társaság most Amerikán kívül további 46 országra, köztük az Európai Unió tagállamaira is kiterjeszti a közös terméktámogatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfelek a jövőben nem kerülnek majd olyan választás elé, hogy az IBM-et, vagy a Cisco-t tegyék-e meg fő IT partnerükké. A lépés emellett nyilvánvalóan jelentős anyagi megtakarítást is hozhat a cégek számára.

A Cisco az utóbbi években a routerek és switch-ek mellett más hardvereszközök és kapcsolódó szoftverek szélesebb körével kezdett el foglalkozni, és ezzel párhuzamosan egyre szorosabb kooperációba kezdett az IBM-el. Ez eddig főként termékeik minél hatékonyabb együttműködésének elősegítésére irányult, éppen a múlt héten számoltak be például arról, hogy továbbfejlesztik „Unified Communications System” kommunikációs szoftver- és eszközcsomagjukat, amely a PC-ket, az irodai telefonokat és a mobilokat kapcsolja egymáshoz. Ez utóbbi projektben a Microsoft is részt vesz, annak ellenére, hogy a szoftverkonszern az internetes biztonsági és a VoIP internet-telefonos területeken a Cisco egyik fő riválisának számít.
Kulcsszavak: IBM +céginfo Cisco hálózat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05