Párbeszéd háztartási gépekkel

Kovács Attila, 2000. január 9. 19:42
A Cisco Systems és a háztartási készülékek vezető gyártója, a Whirlpool Corp. bejelentették, hogy közösen fejlesztenek internetalapú hálózatos háztartási megoldásokat.
A Whirlpool új, internetképes otthoni megoldásai a Cisco internethome-platformján alapulnak majd. Ezt a platformot a január 6. és 9. között Las Vegasban lebonyolított háztartási elektronikai kiállítás (CES) alkalmából mutatták be, egy úgynevezett Internet Home Gateway-jel együtt. Ronald L. Kerber, a Whirlpool ügyvezető alelnöke szerint: "A Ciscóval való kapcsolatunk révén képesek vagyunk bevezetni széles sávú internetelérést a lakossági fogyasztóink számára, az új generációs otthonokba. Az új gateway, amelyet kitűnően lehet programozni, hozzásegít ahhoz, hogy az új generációs termékeink és szolgáltatásaink a korábbinál még intelligensebbek legyenek azáltal, hogy párbeszédet folytatnak a fogyasztóval és az internettel."

Don Listwin, a Cisco ügyvezető alelnöke a következőkképen vélekedik: "A nagy sebességű háztartási internetkapcsolatok fontos lépést jelentenek a valódi internettel ellátott otthonok kialakításában. Az új technológia hozzásegíti a lakossági fogyasztókat, hogy az internet erejét, teljesítményét napi életükben használják, mégpedig, hogy megváltoztassák munkájuk, életük, szórakozásuk és tanulásuk módját." Hírek szerint az internethez kapcsolt hűtőszekrények és konyhai sütőberendezések prototípusait is bemutatták a kiállításon.

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Ezek a legújabb trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 19:01

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09