A CeBIT centrumában

Vértes János, 1999. január 27. 14:24
A hannoveri CeBIT középpontjában 1998-ban az Internet-, az intranet- és az extranet-hálózatok köré csoportosuló technológiák állnak, ami nem csak lapunk szempontjából tarthat számot az átlagosnál erőteljesebb érdeklődésre, de az e téren bekövetkezett rengeteg újítás és a robbanásszerű terjedés lényegében ma már az átlagember figyelmét is erre a témakörre irányítja.

A 7200 kiállító javarésze – szinte mindenki – foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, és valamennyi vezető szolgáltató képviselteti magát. Az "Internet-park“ elnevezésű közös bemutató – az egyéni standokon túlmenően – koncentráltan tájékoztat az új technológiák sokrétű üzleti célú felhasználói lehetőségeiről, bár a tavalyi gyakorlat alapján meg kell mondanunk, hogy ebben a parkban a feltörekvő kicsik gyűltek össze, a neves Internet-szolgáltatók elegánsabb standokon, olykor (például a Deutsche Telekom esetében, amely egyben a legnagyobb német Internet-szolgáltató) önálló pavilonban állítanak ki. Persze lehet, hogy az idén másképp lesz, mindenesetre a főcsapástól kicsit távol eső 18-as csarnokból az "Internet-park“ az idén átköltözik a 6-os csarnokba – optimális helyen, a hardver és a szoftver közötti kapcsolódási felületen állíthatnak ki az ide bejelentkezett cégek...
Mind a piac megfigyelői, mind pedig a számítógépipar képviselői úgy vélik, hogy az átfogó vállalati, a belső üzleti és kommunikációs folyamatokat nagymértékben befolyásolják, illetve módosítják például a böngészőprogramok, a Java fejlesztői környezet, a web-kiszolgálók fejlődése vagy az internetes kapcsolatot nyújtó alkalmazási programcsomagok terjedése.
Az Internetet nem is olyan régen még reklám- és marketingcélokra használták, de időközben az internetes technológiai megoldásokat mindenfajta üzleti folyamat szervezésében hasznosítják, rugalmasabb és versenyképesebb folyamati struktúrák létesítésére.
Így például a böngészőprogramok legújabb (negyedik) változata is többek között az asztali munkahelyek kezelhetőségének, alkalmazási lehető-ségeinek és termelékenységének javítását szolgálja. A böngészőháború a két első helyezett – a Microsoft Internet Explorer 4.0 és a Netscape (Navigator szoftvert is tartalmazó) Communicator 4.0 csomagja – között tovább tart, a többiek viszont gyakorlatilag behozhatatlan hátrányba kerültek. A legújabb böngészők már támogatják például az elektronikus levelek biztonságát növelő S/MIME (bővített Internet-Standard Multipurpose Mail Extension) kódolást, támogatják a HTML (Hypertext Markup Language) leíró nyelv számos bővítését és az ún. push technológiát is.

A böngészőprogramok időközben széleskörű kommunikációs lehetőségeket megvalósító igazi alkalmazáscsomaggá váltak, például lehetővé teszik az Interneten való telefonálást.

Emellett az Internet témakörében szakmai körökben a Java elnevezésű, platformfüggetlen programozási környezet örvend növekvő népszerűségnek. A gyártó Sun "Java Platform for the Enterprise“ kezdeményezése szoftvereszközöket és kiegészítő, termelékenységnövelő eszközöket biztosít a szoftverfejlesztőknek kisebb programelemek előállításához és újrahasznosításához. Ezzel az egész vállalaton belül használható Java-alkalmazások is készíthetők. A neves számítógépes vállalatok és számítástechnikai szolgáltatók mindegyike támogatja a Java nyelvet, vagy kínál Java alapú termékeket.

A hálózati kiszolgálók szoftvereit folyamatosan bővítették a különböző technológiai megoldásokat meg-követelő és eltérő szabványokkal dolgozó "Internet-business megoldások“ (e-commerce, intranet, extranet) online üzleti tranzakcióként történő lebonyolítására.

A vezető standard szoftvergyártók az Internet használatát engedélyező és támogató változatokat fejlesztettek ki meglévő programcsomagjaikból. Legnagyobbrészt a számos belső és külső üzleti folyamatot megvalósító és csoportmunkán alapuló funkciókat tartalmazó, készen szállított Internet-alkalmazásokat kínálnak mind az üzletfelek közötti, mind a vállalatok és a fogyasztók közötti kommunikáció, valamint az intranet terén is.

Az Internet biztonságának növelése állandóan napirenden van, a gyártók nap mint nap újdonságokkal rukkolnak elő. A fizetések biztonságos lebonyolítása érdekében dolgozták ki a számítástechnikai vállalatok és a hitelkártya-szervezetek a SET (Secure Electronic Transaction Standards) szabványokat. Külön újdonságként szerepel az ICF (International Cryptography Framework), az Internet és az intranetek biztonságára érvényes előírásrendszer. Az említett témakörökön kívül a CeBIT ‘98 számos kiállítója használja ki a lehetőséget tűzfalakkal kapcsolatos újdonságok bemutatására.

Kulcsszavak: security böngésző show Java

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05