PMA 2007 - folytatás

Széles Csongor, 2007. március 14. 13:10
Folyatjuk a tegnapi áttekintést, nézzük meg, mit hozott el a PMA bemutatóra a Zoran, a SanDisk, a Kodak a GE, a Canon és az Olympus.
Zoran

Nagyon sok ember nem is hallott a Zoran cégről, hiszen az ő munkájuk a színfalak mögött zajlik. A Zoran mérnökei tervezik a legtöbb digitális fényképezőgépbe beépített képfeldolgozó processzort. Idén jelentették be a Coach 10 sorozatotú processzorokat, amelyek valószínűleg az év vége felé már bekerülnek a digitális fényképezőgépeinkbe is. A bemutatón látott képek lenyűgözőek voltak, az új Coach 10 processzor az ISO 6400 érzékenység mellett készített felvételek képzaját is hatékonyan szűri, ráadásul az új Zoran processzorok a Nikon D-Lighting technológiájához hasonlóan képesek javítani a megvilágítást is, valamint menet közben korrigálják az objektív esetleges torzítását is. Az új Zoran processzorok ugyanakkor gyengébb fényviszonyok között is jobban fókuszálnak mint a jelenlegi generációs processzorok.

SanDisk

SanDisk a PMA nem mutatott be sok újdonságot, de megerősíteni látszik piacvezető pizícióját. Csupán a 4GB Extreme III SDHC és Memory Stick PRO Duo memóriakártya, valamint a 8GB Ultra II SDHC memóriakártya számított viszonylag újdonságnak.

Kodak

A Kodak standon a már bemutatott Easyshare sorozat friss tagjait üdvözölhettük, a Kodak Easyshare Z712 IS, EasyShare Z885, Easyshare C613, Easyshare C763 fényképezőgépeket. Az új sorozat modelljei kézhez állóak, a designra sincs panasz, ugyanakkor teljes mértékben megfelelnek a kategóriájuk elvárásainak is. A bemutatón olyan szoftvert is láthattunk, amelynek a segítségével otthon is lehet kreatívkodni, azaz a program segítségével a fotóink alapján megtervezhetjük albumjainkat, pólóinkat vagy a saját csészénket, majd felkeressük a kereskedőt, aki kivitelezi az ötleteinket. Emellett pillanatok alatt kollázst is készíthetünk fotóinkból, ráadásul saját kezűleg, csak fel kell majd keressünk egy Kodak fotós-bódét.

General Electric

A GE új szereplőnek számít a fotópiacon, így jószerivel az idén bemutatott modelleket tették ki, amelyeket jelenleg mindenfelé reklámoznak, nem számítottunk tehát meglepetésre.

Canon

A Canon többek között természetesen elhozta az új sajtófotós nagyágyút, az EOS 1D Mark III-t, az új SD sorozatot, az új A szériát és a meglepő megjelenésű TX1-et. A TX1 szokatlan megoldása érdekesnek tűnik, egy későbbi cikkben ki fogunk rá térni. Az SD/Digital ELPH modellek természetesen szintén karcsúbbak lettek - van aki emlékszik rá még, hogy ez a nagyon karcsúsodó széria korábban inkább téglához hasonlított... Lényeg, hogy az új SD750 mára már alig vastagabb egy centinél.

Olympus

Az Olympustól szintén nem meglepetéseket vártunk. Már Beszámoltunk az új E-410 és E-510-es modellekről, ezek természetesen elmaradhatatlanul ott volt a standon. Meg sikerült állapítani, hogy az E-510 képstabilizátora tényleg jól működik. Másik érdekesség a Stylus 780 modellbe beépített árnyékoptimalizáló technológia, amelynek hatásáról ráadásul a kép elkészítése előtt meggyőződhetünk. Nem maradhatott el a vízálló, ütésálló és fagyálló Stylus 770 SW modell sem, amelyet stílusosan egy jégtömbben állított ki a gyártó.
Kulcsszavak: fotó kamera

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Április elején hirdetik ki a természetfotózás egyik legrangosabb versenyének győztesét

A Varázslatos Magyarország több mint egy évtizede az ország egyik legrangosabb és legizgalmasabb természetfotó pályázata, mely a képek által nyit ablakot nemzeti parkjaink természeti csodáira, ezzel felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A kilenc hónapon át tartó versenyben a fotósok nemcsak havonta részesülnek díjazásban, de az évad legeredményesebb fotósa elnyeri A magyar természetfotó nagydíját és a vele járó Arany Daru szobrot is. 

2024. február 28. 14:34

Új Sony objektív állóképekhez és videókhoz is

A Sony örömmel jelenti be az új kompakt, 35 mm-es, full-frame kompatibilis α (Alpha) E-bajonettes objektívjét, az FE 24-50mm F2.8 G standard zoomot, amely a teljes zoomtartományban F2,8 maximális rekeszértékkel rendelkezik. Kicsi és könnyű teste ellenére eléri a nagy felbontású teljesítményt és a gyönyörű bokeh-t, amely egy nagy rekesznyílású, F2,8-as G objektívtől elvárható. A 24 mm-től 50 mm-ig terjedő gyújtótávolságot fed le, így az állóképektől, például a mindennapi pillanatképektől és portréktól kezdve a videókészítésig minden megörökíthető, mindezt kiváló minőségben, de olyan kialakítással, amely a legkisebb táskában is könnyedén elfér.

2024. február 23. 14:36

Megalakult a Xiaomi x Leica Optical Institute

A Xiaomi, a világ egyik vezető mobiltelefon-gyártója, és a Leica Camera AG együtt jelentették be, hogy létrehozták a Xiaomi x Leica Optical Institute elnevezésű intézményt, amelyre az egész okostelefon iparág fejlődését meghatározó, mérföldkő jelentőségű fejleményként tekint a két vállalat. Az új szervezet elsősorban az optikai technológiák fejlesztésére koncentrál majd, különböző tudományos diszciplínák – többek között a digitális képalkotás és a mesterséges intelligenciára épülő technológiák – egyesítésével. 

2024. február 20. 14:33

Bemutatták a MediaMarkt fotópályázatának győztes alkotásait

Ünnepélyes díjátadó keretein belül kihirdették a MediaMartk 8. alkalommal megrendezett fotópályázatának nyerteseit, és megnyitották a legjobb fotókból készült kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban. A neves fotóművészekből álló zsűri több mint 10 000 pályázat közül választotta ki a legjobbakat.

2024. február 12. 16:03

Különleges természeti képek taroltak a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén

Vulkánkitörés okozta szélsőséges időjárást, háborús filmeket idéző repülő-showt és félelmetes sast ábrázoló alkotások nyerték el idén a HUAWEI XMAGE Awards (korábban NEXT IMAGE Awards) nemzetközi mobilfotós pályázat három fődíját. A fejenként bruttó 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalommal járó nyertes pályaműveket több mint 600 ezer nevezés közül választotta ki a szakértői zsűri. A nemzetközi megmérettetést 2017 óta rendezik meg, elsődleges célja megmutatni, hogy a magas színvonalú, akár művészi fotók elkészítéséhez nincs feltétlenül szükség professzionális fényképezőgépre.

2023. november 22. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05