Ismét a CEBIT-en a Megatrend

forrás Prim Online, 2007. március 20. 14:55
A Megatrend Zrt. a világ egyik legnagyobb infokommunikációs kiállításán, a hannoveri CEBIT-en mutatta be a tavaly Európai Kiválóság Díjban részesített ISeeSec Információbiztonsági Rendszerét.
Az idén március 15. és 21. között tartandó kiállításon a Megatrend az ISeeSec-kel kapcsolatban elsősorban arra hívta fel a számos érdeklődő figyelmét, hogy használatával a biztonsági vezető egyszerűen és hatékonyan tudja megszervezni, majd felügyelni a vállalat információbiztonságát. Az ISeeSec alkalmazásával láthatóvá válnak a vállalati elektronikus dokumentumokhoz kapcsolódó műveletek és módosítási tevékenységek. A programcsomag segítségével a jövőben jelentősen közelíthetnek a valós tevékenységek az írásos formában megjelenő szabályozásokhoz, elvárásokhoz.

A vállalatok, szervezetek információbiztonságának hatékony eszközét, az ISeeSec-et a Megatrend 2001-ben fejlesztette ki szakemberei segítségével.

Az ISeeSec sikeréhez hozzájárul az is, hogy a magyar informatikai piac egyik leggyorsabban fejlődő része a biztonsági szegmens: piaci adatok szerint 2005-ben mintegy 27 millió dollár értékben adtak el biztonsággal kapcsolatos termékeket és szolgáltatásokat, szemben az egy évvel korábbi 23 millió dollárral.

Az előrejelzések szerint, a nemzetközi trendeknek megfelelően 2010-ig éves szinten több mint 20 százalékkal bővül a magyar informatikai biztonsági piac. A növekedést elsősorban az üzleti és állami szféra várható nagyobb költése generálja. A magyarországi otthoni felhasználók, összehasonlítva más hasonló lakosságú európai országokkal, nagyon keveset költenek a biztonságra, jóllehet ugyanazok a veszélyek leselkednek rá, mint a nyugat-európai internetezőkre.

Az ISeeSec Információbiztonsági Rendszer több elismerésben is részesült az elmúlt években: 2004-ben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Innovációs Nagydíját nyerte el, majd 2005-ben az IT-Business infokommunikációs lap IT-Business Leadership Award-dal tüntette ki a szoftvert.

Az ISeeSec Információbiztonsági Rendszer előnyei

Egy komplex információs rendszer hatékony működtetéséhez elengedhetetlen egy vele egyenesen arányosan felépített, hatékony védelmi rendszer. Minél több elem befolyásolja a rendszer biztonságát, annál nagyobb annak sebezhetősége, fenyegetettsége. Mindez mutatja, hogy a fennálló kockázatokat csak egy, a vállalat szokásait és tevékenységeit figyelembevevő, igen összetett védelmi eszközzel lehet eredményesen csökkenteni. Ezt a problémát oldja meg az ISeeSec Információbiztonsági Rendszer.
Biztonsági megoldások

Az ISeeSec Információbiztonsági Rendszer egyebek mellett lehetővé teszi a fájl és másolás védelmet, s kockázatarányosan fordít figyelmet az adatok védelmére: ami a vállalat szempontjából fontos, azt védi.

A szoftver alkalmas arra is, hogy védje az alkalmazások integritását és a kommunikációs csatornákat. Mindez azért is nagyon fontos, mert ma már a cégeknek nemcsak az a problémájuk, hogy megvédjék adatbázisukat a rosszindulatú külső hozzáférésektől, hanem az is, hogy korlátozzák a munkatársakat abban, milyen külső adathordozókat csatlakoztathatnak a rendszerükhöz. Ha ugyanis ezt nem kísérik figyelemmel, akkor a hordozható külső eszközök, például pen drive-ok, iPodok, digitális kamerák és mp3 lejátszók rosszindulatú kódokat és vírusokat telepíthetnek a vállalati gépekre, s ezzel esetleg lehetővé teszik a betöréseket és az adatlopást. Hasonlóan veszélyes lehet az is, ha nem jogtiszta szoftvert telepít egy dolgozó a benti gépére.

Az ISeeSec az információbiztonsági elveket átülteti a gyakorlatba, kikényszeríti és ellenőrzi betartásukat. Csökkenti az adatszivárgás kockázatát, s a megelőzés mellett támogatja az adott szervezet értékteremtő folyamatát.

Az ISeeSec értesítést küld eseményekről, naplózza a tevékenységet, majd az előre egyeztetett szabályrendszerek alapján beavatkozik a tiltott tevékenységek észlelésekor.

A Megatrend az idei CEBIT-en a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) standján jelent meg: erre azért van lehetősége, mert tagja annak az Információtechnológiai Innovációs és Tudásközpont (IT2) konzorciumnak, amelyet tavaly egyebek mellett a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Pázmány Péter Program című pályázati felhívására a BME Informatikai Központja (BME IK), valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) és más karok több tanszéke hoztak létre. A központot alapító konzorciumnak hat olyan kis- és közepes vállalat - a Megatrend, az e-Group, a Balabit, az ESRI, a DSS és a Secfone - is az alapítója, amelyek jelentős kutatás-fejlesztési háttérrel, valamint szakembereik révén komoly termékfejlesztési képességgel és készséggel rendelkeznek. A tudásközpontot alakító konzorciumban három multinacionális cég is részt vesz, így a Hewlett-Packard, a Scansoft-Recognita és a T-Systems.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05