Sikeres rekordkísérlet a Puskás Tivadar Távközlési Technikumból

forrás Prim Online, 2007. április 13. 12:26
Ma hajnalban 1.15-kor a Magyar Telekom alapítványa által fenntartott Puskás Tivadar Távközlési Technikumból sikeres amatőrrádiós kapcsolat kiépítésére került sor Dr. Charles Simonyival, a második magyar űrutazóval.
A Magyarországon egyedülálló kísérlet során hat középiskolás, illetve egykori középiskolás diák tehetett fel egy-egy kérdést rádiókapcsolaton keresztül a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó űrturistának. A kérdést feltevő diákok középiskolás évei, tanulmányai mind kötődnek valamilyen formában Charles Simonyi édesapjához, Simonyi Károlyhoz, akinek a nevéhez „A fizika kultúrtörténete” című mű is fűződik.

A kérdést feltevők diákok és a kérdéseik:

Magyari Dóra
A Puskás Tivadar Távlözlési Technikum X. osztályos tanulója. 2006-ban Kazinczy-érmet nyert.
Kérdése: Hogyan érzi magát a súlytalanságban?

Molnár Gyula
1996-ban a Simonyi Károly elektrotechnikai verseny győztese.
Kérdése: Hogy működik a magyar Pille műszer? (Ezt a műszert próbálja ki Charles Simonyi az Űrállomáson való tartózkodása során.)

Somogyi Tímea
2006-ban a Természet Világa diákpályázatán első díjat nyert A kultúra egysége kategóriában. Bajai diák lévén csupán a holnapi rendezvényen bír megjelenni, így kérdését Magyari Dóra teszi majd fel.
Kérdése: Milyen érzés az Űrállomásról letekinteni a Földre? Tényleg úgy néz ki, mint a képeken?

Petz Erika
A Természet Világa diákpályázaton 2003-ban A kultúra egysége kategóriában első helyezést ért el.
Kérdése: Milyen kísérleteket végez el az Űrállomáson?

Sas Péter
A Simonyi Károly Országos Elektrotechnikai Verseny első helyezettje 2002-ban, egyetemi hallgató
Kérdése: Elégedett-e az űrállomáson lévő fedélzeti számítógép operációs rendszerével?

Fekete Soma
A Természet Világa diákpályázaton 2002-ben A kultúra egysége kategóriában első helyezést ért el.
Kérdése: Melyik könyv vagy személyes tárgy volt nagy hatással Önre szakmai karrierje során?

Az éjjeli sajtótájékoztatón és rendezvényen részt vett Charles Simonyi öccse, Simonyi Tamás is, valamint Magyari Béla kiképzett tartalékűrhajós.
A péntek hajnali rekordkísérletet egy másik sikeres rekordkísérlet előzte meg. Április 12-én 0.55 és 1.05 óra között legalább 20 magyar nyelven beszélő amatőrrádiós váltott szót a Nemzetközi  Űrállomás fedélzetén tartózkodó Charles Simonyival.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05