Számítógép-piac - az idén eddig 9 százalékos növekedés

MTI Sajtóadatbank, 2007. április 24. 10:13
A számítógéppiaci kutatások vezető nemzetközi intézete, az amerikai Gartner szerint az idei év első negyedében - a múlt év azonos időszakához mérve - 8,9 százalékkal 62,7 millióra nőttek a világméretű PC-eladások, melyekben a Hewlett-Packard termékeiből fogyott a legtöbb, eladásai 28 százalékkal nőttek.
A piac kettes számú szereplője az ugyancsak amerikai Dell, a harmadik a tajvani Acer, amelynek asztali gépeiből ugyan 4,2 millió talált gazdára az idei első negyedévben, de ezt 46 százalékos növekedéssel ért el a cég. A negyedik helyet osztotta a Gartner az eladásokban a kínai Lenovo vállalatnak.

A PC eladások szempontjából az idén a legdinamikusabban növekvő térség Európa (elsősorban a keleti rész), a Közel-Kelet és Afrika volt.

A Gartner az év elején azt jósolta, hogy a PC-eladások a világon 10,5 százalékkal növekednek, az értékesített mennyiség ezzel eléri a 255,7 millió darabot. Értékben viszont csak 4,6 százalékos lesz a növekedés, így az eladások 213,7 milliárd dollár körül alakulhatnak. A szállítások terén a legnagyobb fejlődés az indiai gyártóktól várható, 20 százalékra becsüli ezt az intézet.

Illetékese szerint tehát az értékesítési feltételek nagyjából hasonlóak lesznek a tavalyihoz, s elsősorban az úgynevezett feltörekvő piacok, illetve a gépek kategóriájában a hordozható készülékek viszik leginkább előre a PC-piacot. Indiában az idén várható, hogy a hordozhatók értékesítése "lekörözi" az asztali PC-k eladását.
Kulcsszavak: PC trend

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50