Környezetbarát vékonykliens rendszer a Fővárosi Bíróságon

forrás Prim Online, 2007. április 27. 07:05
Sun Ray eszközökre épülő környezettudatos informatikai infrastruktúra bővítése fejeződött be  a Fővárosi Bíróságnál.
A Sun Microystems Kft. befejezte a Fővárosi Bíróságnál a tavalyi év végén megkezdett vékonykliensekből álló informatikai rendszer bővítésével kapcsolatos feladatokat. A bővítésnek köszönhetően a Fővárosi Bíróság informatikai infrastruktúrájának immár meghatározó részét képezi a mintegy százötven Sun vékonykliensből álló rendszer. Az ultravékony kliensekre épülő infrastruktúra által lehetőség nyílik az adminisztrációs-, valamint a különböző frissítésekkel kapcsolatos feladatok központi elvégzésére, továbbá alacsony üzemeltetési költségű és egyúttal környezetbarát munkahelyi környezet vált megteremthetővé.

A Fővárosi Bíróság életében nem újkeleltű a vékonykliens technológia alkalmazása, hiszen az intézmény már hét éve letette a voksát a nevezett megoldás mellett. Akkor még csupán 55 darab Sun Ray 1 vékonykliens támogatta a Budapesti XIII. és XIX. Kerületi Bíróságon a bírák és az igazságügyi alkalmazottak munkáját. A kedvező tapasztalatoknak köszönhetően, az elmúlt év végén született meg a döntés a már meglévő vékonykliens rendszer további bővítéséről, melyhez az eszközöket ezúttal is a Sun Microsystems szállította. Ennek értelmében mostanra a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiumát 81 darab Sun Ray 2-es eszközzel szerelték fel.

„A hosszabb amortizáció, valamint a hagyományos vastagkliensből álló környezetekhez képest jelentősen alacsonyabb, üzemeltetéshez kapcsolódó, humán erőforrás igény és a kedvező költséghatékonysági mutatók is mind amellett szóltak, hogy a rendszerünk bővítése során ismét a vékonykliens technológiát részesítsük előnyben. A Sun által kifejlesztett ultravékony kliens megoldás lehetővé teszi, hogy a megfelelő rendszerteljesítmény elérése érdekében, az amúgy lokálisan történő erőforrás frissítés, vagy bővítés központilag valósuljon meg, s ezáltal kontrolláltabbá váljon a rendszeradminisztrátorok munkája. A választásnál nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy a hét éve üzembe helyezett Sun Ray eszközök a mai napig sem avultak el. Amikor az új munkahelyi környezet kialakítása mellett döntött az intézmény, nem csupán a megoldás nyújtotta egyszerűbb adminisztráció, a költségmegtakarítás, valamint a biztonság kérdése, hanem a csendesebb, ezáltal környezettudatosabb munkahely kialakításának szem előtt tartása is meghatározó volt.” – nyilatkozta Laky Norbert, a Fővárosi Bíróság informatikai igazgatója.

„A Sun Microsystems számára különösen fontos, hogy környezetbarát termékekkel és megoldásokkal tegye hatékonyabbá ügyfelei munkáját. A Sun Ray termékcsalád akár 4 wattal is működő új tagjai alacsony költségükkel és nagy teljesítményükkel teljesen új szintet képviselnek a biztonságos és környezetbarát vékonykliens rendszerek terén és immár teljes körűen támogatják a Windows felhasználói felületeket is.” – nyilatkozta Kristóf Judit, a Sun Microystems Kft. marketing igazgatója. “Az informatikával szemben alapkövetelmény, hogy legyen jól használható, ne kerüljön sokba és, persze, támogassa az adott intézmény feladatait, ügyviteli rendszerét. Azokon a helyeken , ahol sok eszközt használnak, ezeknek a feltételeknek a nyílt szabványokon alapuló, többrétegű rendszerek felelnek meg a leginkább, melyeknek nem megkerülhető elemét adják a vékonykliensek.” –  tette hozzá a vállalat marketing igazgatója.
Kulcsszavak: szerver Sun-hu Sun

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09