F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség

forrás Prim Online, 2007. május 3. 09:36
Az F-Secure első negyedéves eredményei szilárd növekedést mutatnak mind az értékesítés, mind a jövedelmezőség terén. A 23,1 millió eurót elérő, rekordszintű első negyedéves árbevétel 23%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor az adózás előtti üzleti eredmény (EBIT - earning before interests and taxes) 38%-kal 4,1 millió eurós rekordszintre nőtt, ami az árbevételek 18%-ának felel meg.
A vállalat az internet szolgáltatókkal együttműködésben ajánlott Security as a Service, vagyis szolgáltatásként kínált biztonság termékkínálatára vonatkozó növekedési stratégiája a tervek szerint teljesült. Ezen a téren az F-Secure megerősítette vezető pozícióját Európában, míg a hagyományos termékértékesítés is a vártnál nagyobb mértékben növekedett.

A vállalat folytatja az internetszolgáltatók felé kiépített, stratégiai fontosságú értékesítési csatornájának bővítését. 2006 végén az európai piacon az F-Secure biztonsági szolgáltatásait kínáló internetszolgáltatók a régió szélessávú előfizetőinek 34%-át fedték le. Az F-Secure az észak-amerikai régióban is fontos szereplője a piaci szegmensnek, és számos internetszolgáltatói partnerkapcsolat aláírásával az ázsiai-csendes-óceáni régióban szintén sikeresen lépett piacra. A vállalat a világ 34 országban összesen 143 internet szolgáltatóval áll kapcsolatban.

Az első negyedévben a más csatornákon, többek között az értéknövelt viszonteladókon, internetszolgáltatókon, a felügyelt biztonsági szolgáltatások kínálóin, a vállalat webáruházán és az értékesítési csatornákon keresztül folyó eladások árbevétele 15,4 millió euró volt, ami 18%-os növekedést jelent.

Az intelligens mobiltelefonokra kialakított biztonsági megoldások árbevétele egyenletes mértékű növekedést mutatott. Az F-Secure mobil-előfizetők számára fejlesztett biztonsági megoldásait számos fő mobilszolgáltató, például az Orange UK, az Orange Switzerland, a T-Mobile Germany, a T-Mobile UK, a Swisscom, a TeliaSonera és az Elisa kínálja. A vállalat továbbá a Nokia vállalattal is fenntartotta szoros együttműködését. Az F-Secure Mobile Anti-Virus volt az első vírusvédelmi szoftver az S60 3rd Edition operációs rendszeren, és elérhető a legtöbb jelenleg kínált, illetve a jövőben megjelenő Nokia S60 3rd Edition rendszerű készüléken, így például az Nseries és az Eseries telefonokhoz.
Kulcsszavak: +mérleg F-Secure

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05