A Canon divattervezési kampányt indít

forrás Prim Online, 2007. május 10. 18:14
A Canon Europe új, nagyszabású projektet indított Európa 17 országában. A „We Speak Image” divattervezési kampány keretében országonként egy-egy neves divattervező kapott felkérést arra, hogy a beérkezett fotók alapján olyan divatkollekciót hozzon létre, amelyben az adott ország nemzeti jellege érvényesül. A magyar kollekció megtervezésével Vágó Rékát bízták meg.
A Canon második éve szponzorálja a londoni, a párizsi és a milánói divatheteket, és ebben az évben ünnepli a világcég európai megjelenésének 50. évfordulóját.
A két esemény-sorozat kapcsán indított „We Speak Image” kampányban a Canon arra buzdítja a fényképezés kedvelőit, hogy egy megadott web-oldalra töltsék fel legkreatívabb és leginkább „ikonszerű” képeiket, amelyek az alkotók szerint legjobban türközik az ország szellemiségét, sajátosságait, jellegzetességeit. A pályázathoz egy önálló, külön erre a célra kialakított – magyar nyelven is használható – web-oldalt hoztak létre, amely a következő címen érhető el:

www.canon-europe.com/wespeakimage .

A Canon a 17 európai országban minden egyes feltöltött kép után adományt utal át a Vöröskereszt helyi szervezeteinek.
Az innovatív, új technológiával kifejlesztett weboldal nemcsak a fotók feltöltésére és megtekintésére szolgál, mivel az oldal látogatóiból interaktív közösségek is kialakulhatnak. A regisztrált érdeklődők és pályázók megtekinthetik egymás képeit, létrehozhatnak ún. „hangulati közösségeket”, és természetesen szavazhatnak is kedvenc fotóikra. A hetenként kiértékelt pályázaton a legnépszerűbb képek készítőit minden országban egy divatos Digital IXUS 70 fényképezőgéppel díjazza a Canon!

Az egyes országok legnépszerűbb és leginkább kreatív képeit egy-egy kiemelkedő divattervező kapja meg (többek között a magyar Vágó Réka, a brit a brit Matthew Williamson, illetve az olasz Elio Fiorucci), aki a képeket inspiratív kiindulópontként felhasználva, a Canon legkorszerűbb képalkotó eszközeinek segítségével megtervezi az adott ország nemzeti divatkollekcióját. Az így elkészült ruhakölteményeket, és a mindennapokon is viselhető modelleket a londoni, a milánói és a párizsi divatheteken is bemutatja a Canon – a divat iránt érdeklődő nagyközönség pedig szeptembertől kiállításokon és egyéb rangos eseményeken tekintheti meg a teljes kollekciót egész Európában.

Az Európai Vöröskereszt hivatalos támogatójaként a Canon a kampány internetes oldalára feltöltött valamennyi kép után meghatározott adományt fizet a jótékonysági szervezetnek. Ezen pénzügyi támogatás mellett a felkért divattervezők által tervezett (kizárólag a „We Speak Image” projektre készített) divatcikkek és kiegészítők értékesítéséből származó bevétel is a Vöröskereszt fiatalokat támogató európai programjait fogja segíteni.

A „We Speak Image” divattervezési kampány a Canon tavalyi, rendkívül sikeres „The Other Side of Fashion” (A divat másik oldalán) elnevezésű projektjét követi, amelynek eredményeként a Canon több százezer euróval támogathatta a Vöröskeresztet. Az akkori projekt keretében a világ legbefolyásosabb divatszemélyiségei közül százat bíztak meg azzal, hogy a bennfentes szemével készítsenek fotókat a nemzetközi divat kulisszatitkairól. Az eredmény egy olyan fényképgyűjtemény lett, amelyet Londonban látványos külsőségek között, híres személyiségek részvételével bocsátott útjára a Canon, és amelyet később Európa-szerte egy különleges kiállítású magazinban, valamint nyilvános kiállításokon tekinthetett meg a közönség.
Kulcsszavak: Canon adomány szponzor

Fényképezés ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09