Lendületet vett a Varioptic folyékony lencséjének gyártása

Széles Csongor, 2007. május 14. 21:42
Két éve mutatta be a Varioptic az új folyékony lencséit szűkebb körök számára, így a folyékony lencse nyújtotta lehetőségeket eleddig egyelőre a mobiltelefonok, PDA-k, webkamerák és a szórakoztató elektronika, vagyis a fényképezőgépek, kamkorderek és a játékipar bizonyos területein kamatoztathatták. Mostanra azonban egy hónap alatt 100.000 egységet képes legyártani a Varioptic, terveik szerint az év végére havonta egymillió egységet is gyártani tudnak majd. A szóban forgó folyékony lencse két folyadékcseppből áll, amely az emberi szemhez hasonlóan viselkedik, annyiban, hogy automatikusan változtatni tudja formáját, illetve magától képes zoomolni vagy fókuszálni.
A folyékony lencsék a "elektronedvesség" jelenségen alapulnak. Egy vízcseppet egy fém rétegen helyeznek el, amelyet egy szigetelőréteg borít. A fém rétegre irányított feszültség megváltoztatja a folyadékcsepp érintkezésének a szögét. A folyadéklencse két különböző sűrűségű folyadékot használ, egyik szigetelő, a másik vezető szerepet tölt be. A feszültség változásának köszönhetően a két folyadék érintkezésének a görbülete megváltozik, amely a maga során megváltoztatja a lencse fókusztávolságát.

Előnyök:

    * hatalmas fókusztartomány
    * nincs mozgó alkatrésze, nem veszélyezteti mechanikus meghibásodás
    * nagyon gyors válaszidő
    * jó átlátszóság
    * fokozott hő-tolerancia (-20 - +60°C között működőképes)
    * az optikai tengely fokozottan stabil
    * extrém kevés fogyasztás
    * egyszerű, olcsó gyártási technológia


Forrás: http://www.dcviews.com/press/Varioptic-lenses.htm
Kulcsszavak: kamera Varioptic

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09