Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 16. 08:34
Kedden folytatódott a Deutsche Telekom sztrájkja, immár 16 ezer dolgozó részvételével. A callcenterekben és műszaki ügyfélszolgálatoknál egyaránt sztrájkolnak, a ver.di szakszervezeti szövetség közlése szerint a szolgáltatások további korlátozásával kell számolni.
Hétfőn már kiszélesedett a Deutsche Telekom dolgozóinak sztrájkja Németországban: a ver.di szakszervezet tájékoztatása szerint már 15 ezren szüntették be a munkát, tiltakozván a konszern tervezett átalakítása ellen. Az akció gyakorlatilag az összes üzletágat érinti, beleértve az ügyfélszolgálatokat is.

A Telekom-sztrájk a hétfő délutáni hírek szerint érinti a Nyolcak (G8) június eleji heiligendammi csúcsértekezletének előkészületeit is. Amint azt a ver.di szóvivője elmondta: hétfőn a heiligendammi helyszínnél és a kühlungsborni médiaközpontnál is sztrájkoltak a műszakiak. A sztrájkot a csúcs helyszínein a Telekom szóvivője is megerősítette, de közölte, hogy a "szükséges beállítási munkák terv szerint zajlanak" és helyettesítő dolgozókat alkalmaznak a munkák elvégzésére.

A szóvivő ugyanakkor felszólította a ver.dit, hogy a csúcsot ne veszélyeztesse a sztrájkkal.

A Deutsche Telekom mintegy 11 ezer alkalmazottja a múlt héten, pénteken lépett országszerte sztrájkba. A társaság dolgozói csütörtökön döntöttek a sztrájk mellett, miután a  szakszervezet és a vállalat vezetése nem tudott egyezségre jutni az átszervezések miatt kirobbant vitában. A szolgáltatásban dolgozókat tömörítő szakszervezet, a ver.di tagjainak 96 százaléka voksolt a munkabeszüntetésre.

Ez az első sztrájk a német telefontársaság történetében, és az első komolyabb munkaügyi konfliktus azóta, hogy a vállalatot tizenkét évvel ezelőtt privatizálták.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05