Világméretű zombitámadás

forrás Prim Online, 2007. május 17. 10:06
A Panda Software szakemberei olyan, 54 országra kiterjedő „zombihálózatot” fedeztek fel, amely spamek millióit küldte szét. Az elhárítást nehezíti, hogy az esetek 90%-ban a számítógép-tulajdonosok nem is tudják, hogy gépük fertőzött.
Több tízezer gépet érint az a fertőzés, amelyet a napokban fedezett fel a PandaLabs. A „Zunker” kódnevű program különféle módokon fertőzött meg otthoni PC-ket – az ilyen gépeket hívja a szaknyelv „zombiknak” –, amelyek tulajdonosuk tudta nélkül egy világméretű, hackerek által irányított spam-hálózat részévé váltak.

Sándor Zsolt, a Panda Software Hungary ügyvezető igazgatója szerint egyelőre nehéz megbecsülni a kár mértékét – és ezen belül a magyar „áldozatok” számát –, annál is inkább, mivel a nem megfelelően frissített vírusirtók nem mindig képesek felfedezni a fertőzést. Így aztán könnyen elképzelhető, hogy a PC tulajdonosa még mindig nem tud arról, hogy gépe naponta több száz, vagy akár több ezer spam kiküldésében segédkezik. A fertőzés eltávolítása sem mindig könnyű feladat, hiszen a jelenlegi biztonsági rendszerek nem mindegyike képes erre.

– Ilyen körülmények között felértékelődnek a Panda NanoScan-hez és TotalScan-hez hasonló másodlagos védelmi megoldások – nyilatkozta Sándor Zsolt. – Ezek az online elérhető, komplex auditszolgáltatások a potenciális biztonsági réseket is képesek felderíteni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09