Lassan az LG is kihátrál a plazmatévégyártásból

Kiss Ádám Zoltán, 2007. május 21. 20:18
A világ második legnagyobb plazmatelevízió-gyártója bezárja egyik gyárát és nem tervezi új egység nyitását, jelentősen csökkenti gyártását.
A plazmatelevíziók néhány évvel ezelőtt nagy áttörésnek számítottak, ám már akkor is látszott néhány gyengéjük. Az ígéretes új technológia egyik nagy hátránya volt, hogy a milliós készülékek néhány év alatt jelentősen vesztettek a képélességből. Akkor úgy gondolták, hogy ez a jelenség kezdeti jellegű és gyorsan orvosolható. Ez nem teljesen következett be, ám mivel a nagy rivális, az LCD-tv csak kisebb méretben volt előállítható, vagy a középkategóriában jóval drágább volt a plazmánál, ez utóbbi piaci jelenléte indokolt volt. Az LCD jóval megbízhatóbb technológiája azóta továbbfejlődött, és a tartós minőség mellett növelték a panelek méretét és közben csökkentek az árak. Ez gyakorlatilag térdre kényszeríti hosszú távon a plazmát, nem véletlen, hogy a Sony és a Philips kiszállt ebből az üzletből és LCD-re fejleszt, a Hitachi is visszakozik.

Most a második legnagyobb plazmagyártó, az LG hátrál ki, utód nélkül bezárta A1 nevű komplett plazma-tv-gyárát. Ezzel a termelés 430 ezer darabról 360 ezerre esik vissza, ám ez a gyakorlatban 22-32 millió dolláros éves megtakarítást jelent a vállalatnak. A költséges plazma visszatérése nem várható a közeljövőben, a tipikus felhasználás, a HDTV-k ára hónapról hónapra jelentősen csökken, a kialakult árversenyben csak a legéletképesebb megoldások maradhatnak talpon.
Kulcsszavak: TV LG

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09