Nem a felhasználókon múlik az adatalapú mobiltelefonos szolgáltatások lassú terjedése

Milkovits Gábor, 2007. június 3. 18:15

Az Analysys piackutató világszerte felmérést készített és tízes listán rangsorolta a legéletképesebb beszélgetésen túlmutató mobiltelefonos szolgáltatásokat.

A három szempont a szolgáltatásban rejlő piaci lehetőségek, a megvalósítás minősége, valamint az egyszerű utánozhatóság voltak. A lista első helyezettje a Vodafone olaszországi FastWeb DSL internetes konstrukciója lett, de emellett számos eltérő profilú adat-alapú megoldás szerepel rajta, a mobiltévétől az e-mail-en át a zeneletöltő és banki szolgáltatásokig. Dr Alastair Brydon, a riport társszerzője a sajtónak elmondta, hogy a tíz példa mindegyike széles körben utánozható lenne, így a mobilszolgáltatóknak nem nagyon lehet mentségük arra, ha mégsem sikerül növelniük az adatkommunikációból származó bevételeiket.

A mobilszolgáltatók főleg Európában hatalmas összegeket fizettek a harmadik generációs koncessziókért, mindeddig azonban nem sikerült elég széles körben és megfelelő mértékben elterjeszteniük az ezzel lehetővé vált szélessávú, adatalapú szolgáltatások használatát. A mobilcégek többnyire a felhasználók földhözragadtságát vagy lustaságát, míg független szakemberek a szolgáltatások magas árát és a tarifák áttekinthetetlenségét látják a folyamat hátterében. A mostani felmérés szerint ugyanakkor vannak pozitív példák, érdemes őket utánozni. Íme a lista:

  1. Vodafone Casa Fastweb DSL (Olaszország)
  2. O2 sms (Nagy-Britannia)
  3. 3 3G mobil TV & videó stream (Nagy-Britannia)
  4. T-Mobile BlackBerry e-mail & azonnali üzenetküldő szolgáltatás (USA)
  5. Sprint Nextel CDMA 2000 EV-DO Rev A mobil szélesáv (USA)
  6. 3 DVB-H mobile TV broadcasting service (Olaszország)
  7. KDDI EZ Chaku-uta zeneletöltő szolgáltatás (Japán)
  8. SK Telecom Cyworld Mobile közösségi portál (Dél-Korea)
  9. NTT DoCoMo DCMX mobil hitelfolyósító szolgáltatás (Japán)
  10. Vodafone MiniCall ‘hangos sms’ szolgáltatás (Egyiptom)
Kulcsszavak: mobilszolg

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05