Bye-bye Walton, hello Ingram Micro

Kovács Attila, 2000. január 29. 11:19
Január 28-án, négy hónappal azután, hogy az Ingram Micro Inc. 100%-ban felvárásolta, a Walton Networking Kft. felvette az Ingram Micro Magyarország Kft. nevet. Az Ingram Micro Magyarország portfólióját jelentősen bővítve hazánkban is valódi one-stop-shopping centerré, azaz teljes termékválasztékot kínáló központtá kíván válni. Az e jelszó jegyében megtartott pénteki viszonteladói napon bemutatták a disztribútor új gyártópartnereit, a 3Com, IBM (PC), LG, Nortel Networks és Xerox cégeket.
Csáky Attila, a kft. ügyvezetője a rendezvény kísérő sajtótájékoztatón arról adott számot, hogy a cég 1999-ben 40%-os növekedéssel 5,5 milliárd árbevételt realizált. Gregory M. Spierkel, az Ingram Micro Europe elnöke kiemelte, hogy számukra nagyon fontos a helyi szintű együttműködés, és Magyarországon is céljuk, hogy a disztribúciós piac vezető erejévé váljanak. Michael Kaack, a német Ingram Macrotron AG vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nem kívánnak a sikeres magyar kft. helyi döntéseibe beleszólni, továbbra is erősen támogatják annak hálózati eszközökre vonatkozó szakértelmét, erősítve piaci pozícióját. Spierkel megjegyezte, céljuk, hogy Európában külön hálózati divíziót hozzanak létre még ez évben.

Az új cég egyik fontos célja, hogy továbbvigye, sőt kiterjessze a Walton értéknövelt szolgáltatásait az új, support-igényes termékekre is.

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Ezek a legújabb trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 19:01

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09