Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI

Genda Csongor Zoltán, 2007. június 14. 19:47

A Washington Post értesülései szerint az Amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az elmúlt évek során számtalan esetben élt vissza hatalmával és gyűjtött be illegálisan, a személyiségi jogokat sértő módon információkat.

Egy belső kivizsgálás során derült fény arra, hogy az FBI munkatársai több mint ezer esetben szegték meg az adatvédelemre vonatkozó szabályokat, és felszólították a szolgáltatókat, adják ki a megfigyelt személyek internet-forgalmával illetve telefonbeszélgetéseivel kapcsolatos adatokat. Az ügynökök bármiféle bírói felhatalmazás nélkül fordultak kéréseikkel a telekommunikációs társaságokhoz, amelyek ki is szolgáltatták a kért információkat, hogy segítsék a terrorellenes nyomozásokat. Az Igazságügyi Minisztérium már korábban felfigyelt a szabálytalan akciókra, nekik azonban mindössze 26 illegális lehallgatásról volt tudomásuk. Az ügyben eljáró bizottság azonban ez idáig csupán a 2002 óta történt megfigyelési akták 10%-át tudta átvizsgálni, és máris ezernél több jogsértésre bukkantak. Az ügynökök azonban nem csupán a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit hallgatták le, e-mailjeit olvasták el, hanem azok pénzügyi tranzakcióit is nyomon követték - természetesen ezt is felhatalmazás nélkül tették.

Az FBI magas rangú képviselői azzal indokolták a jogtalan eljárásokat, hogy sokszor a sürgető körülmények késztették őket arra, hogy áthágják a törvényt, mivel hosszú időbe telt volna és nagymennyiségű papírmunkával járt volna az engedélyek beszerzése.

Kulcsszavak: adatvédelem jog FBI

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09