Egészséget, életminőséget segítő ambiens rendszerek

Kovács Attila, 2007. június 22. 08:05

Ambiens rendszerekkel segített életvitel a gyakorlatban (AmDemo 2007) címmel tartottak tegnap bemutatóval, előadásokkal egybekötött rendezvényt a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Neumann János Informatikai Főiskolai Karán. Az esemény része volt az Nemann János Számítógép-tudományi Társaság Digitális Esélyegyenlőség országos programjának, amelynek célja olyan jelentős kezdeményezések és fejlesztések felkarolása és népszerűsítése, amelyek révén a lakosság széles köréhez életminőséget javító tudás, eszközök, illetve szolgáltatások juthatnak el.

Az előadásokat, bemutatókat megelőző sajtótájékoztatón a szervezők (NJSZT, BMF, Szegedi Tudományegyetem, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány) képviselői jelenlétében kaptak az újságírók információt az ambiens rendszerekről, a velük kapcsolatos hazai kutatásokról, az érintett célcsoportokról, az ambiens rendszrekkel segített életvitel kérdéseiről szóló, EU-s kezdeményezésű nemzetközi programról, valamint arról, hol tart ma ez ügyben az Európai Unió és milyen kezdeményezések vannak Magyarországon (Evita, E-életvitel programok stb.). A témakör fontosságát mutatja, hogy az Európai Unió tagországai és az Európai Bizottság közös programot kezdeményeztek az ambiens rendszerekkel segített életvitel területén. A programhoz Magyarország is csatlakozik. 2007. június 14-én jelentették be Brüsszelben a program hivatalos indulását.

A sajtótájékoztató résztvevőit Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója, Péceli Gábor, az NJSZT elnöke és Hanák Péter, az NJSZT alelnöke tájékoztatták.Bár több értelmezést is lehet adni az ambiens szóra (szórt, szétszórt, környezeti, környezettel kapcsolatos, ambiens intelligencia = háttérben lévő intelligencia), a szakemberek az ambiens rendszereknek nevezik azokat a beágyazott rendszereket, amelyek az emberi (pl. otthoni vagy munkahelyi) környezet részévé válva, elsősorban az életvitel és az életminőség szolgálatában állnak. Ennek megfelelően az ambiens rendszerek legfőbb tulajdonsága az emberközpontúság, mégpedig úgy, hogy a működésük a lehető legkevesebb terhet jelentse azoknak (pl. idős embereknek), akiknek az érdekében létrehozták őket. Az EU-s program indulása 2008-ban várható, itthon szeptember 20-i határidővel dolgoztat ki a GKM Magyarország részvételével kapcsolatban egy háttértanulmányt, októberben Sárospatakon rendezik meg a beágyazott és ambiens rendszerek konferenciáját, ezt követi december 11-én a digitális esélyegyenlőségről szóló konferencia.
 
A rendezvényen olyan magyar fejlesztésű eszközöket, megoldásokat mutattak be, amelyek mindennapi életvitelünket hivatottak segíteni. Az előadás-sorozat lehetőséget nyújtott a beágyazott informatikai rendszerek területén dolgozó magyarországi kutatóknak, fejlesztőknek, alkalmazóknak és szolgáltatóknak a bemutatkozásra, valamint kapcsolatteremtésre egymással, leendő felhasználóikkal és más érdeklődőkkel. A résztvevők a helyszínen működés közben tekinthették meg az egészségügyi informatika néhány új vívmányát. Az előadásokban közzétett eredményeket is figyelembe veszik a Magyarország részvételét célzó tanulmányban. Néhány előadástéma: újfajta jelzőrendszeres házi segítségnyújtás; mobil otthoni egészségfelügyeleti rendszer; mobil EKG monitorozó alkalmazás; gépi beszédfunkciókkal kiegészített mobiltelefon ultrahangos helymeghatározó rendszer, intelligens otthonok szenzor és mobil hálózati alkalmazásai stb.  

Kulcsszavak: NJSZT egészségügy

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05