Folyamatos növekedésben az LLP

forrás Prim Online, 2007. június 28. 11:04

Az LLP Csoport közzétette 2006-os pénzügyi eredményeit. A cég teljes árbevétele tavaly 7,7 millió euró volt, amely 12%-os növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékű növekedés a Microsoft Dynamics vállalatirányítási rendszer üzletágban volt megfigyelhető, míg az Infor FMS SunSystems pénzügyi megoldás nemzetközi konzultációja töretlenül erősnek bizonyult. A csoport budapesti irodája, az LLP Budapest Kft. a teljes bevétel több mint negyedét, 26%-át érte el.

Az LLP Csoport összesen 160 főt foglalkoztat a kelet-közép-európai régió 6 vállalatában. Kitűnően teljesített a tavalyi év során a szófiai és a bukaresti leányvállalat, mindkettő tekintélyes bevételnövekedést érve el a 2005-ös évihez képest. “A 2006-os év kihívásokkal teli évnek mutatkozott, mind a teljes IT piac tekintetében, mind pedig a cég szervezeti felépítését illetően. Mindezt figyelembe véve az eredményeink különösen bíztatóak. Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában már érett az IT piac, ezért ezekben az országokban nehezebb gyors szervezeti növekedést elérni. Ennek ellenére a magyar, a cseh és a szlovák irodáink jól teljesítettek, a romániai, illetve bolgár leányvállalatok pedig kiemelkedő eredményt értek el. Új ügyvezető igazgatókat neveztünk ki az LLP prágai és bukaresti irodáiban és mindkét ország rendkívül jó eredményeket ért el, túlszárnyalva a megelőző évit. 2007-ben tovább folytatjuk a régió egyes országainak speciális igényeinek megfelelő termékkínálatunk kialakítását, miközben az árbevétel növekedésére összpontosítunk” – mondta el Barbara Dreska, az LLP Csoport ügyvezető igazgatója.

A csoport fő üzletága továbbra is az Infor FMS SunSystems, az Infor pénzügyi menedzsment megoldása, amely a teljes bevétel 56%-át teszi ki. A Microsoft Dynamics AX és NAV vállalatirányítási rendszer üzletág növelte részesedését a 2005-ben elért 20%-ról 36%-ra.

Mindezek mellett az LLP Csoport saját fejlesztésű szoftverei, a time@work és az expense@work kiemelt jelentőséget szereztek a nemrég arculatváltáson átesett divízió, a systems@work részeként. Adam Bager az LLP Csoport elnöke kifejtette, hogy “habár az ERP piac lassan eléri telítettségét, mégis vannak olyan piaci rések, ahol nincsen jelentős verseny, nincsenek domináns piaci szereplők és meglepő módon még a manuális rendszerek használata az általános. A time@work megoldás a professzionális szolgáltatások még viszonylag kiaknázatlan piaci rését célozza meg, ahol csak kevés számú megoldás létezik. A folyamatfejlesztés, a menedzsment információ és a professzionális szolgáltatások automatizálása terén számítunk növekvő keresletre az elkövetkező időkben.”

Az LLP Csoport 2007-ben is folytatja a Microsoft Dynamics AX és NAV vállalatirányítási rendszerekre vonatkozó regionális termék- és szolgáltatás stratégiájának finomítását, az Infor FMS SunSystems pénzügyi szoftverhez kapcsolódóan pedig továbbra is globális szolgáltatást kíván nyújtani (több mint 50 országban folytat bevezetési projektet). Új lehetőségeket aknáz ki az ügyfélkapcsolat-kezelés terén (Pivotal, Microsoft Dynamics CRM) illetve a systems@work termékek további fejlesztésén és disztribúcióján dolgozik. A csoport ebben az évben minden területen növekedésre számít.

Kulcsszavak: LLP +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09