WabiSabiLabi: szoftverhibák online aukciósháza

Kiss Ádám Zoltán, 2007. július 7. 16:03

Érdekes aukciós oldal nyílt, mely megváltoztathatja a szoftverfrissítések ma ismert menetét, itt programhibákra, biztonsági résekre lehet licitálni.

A WSLabi által kifejezetten erre a célra létrehozott WabiSabiLabi oldal ugyanolyan termékként definiálja a hibákat, mint bármilyen más, például az eBayen kapható árut.

Az oldal természetesen azonnal megosztotta a szoftvercégeket és biztonságtechnikai szereplőket. A fejlesztők szerint azonban a mai gyakorlat szerint a hibák csak kis része kerül teljes feltérképezésre, nem is beszélve befoltozásukról. Ennek oka, hogy vagy egyáltalán nem, vagy alig és nehézkesen fizetnek a cégek az ilyen információkért. Herman Zampariolo, a cég vezérigazgatója szerint nem nehéz belátni, hogy ha a tűzoltóknak nem fizetnek, a tűzoltás is nehezebben megy.

Jellemző adat, hogy a tavalyi évben nagyjából 7 ezer hibát elemeztek, holott számuk 140 ezer körülire tehető. Az elképzelés ellenzői szerint nem lehet tudni, ki a jó és ki a rossz egy ilyen aukciós környezetben, de az mindenképpen ösztönzően hat a vállalatokra is, ha a hibáknak becsülhető napi értéke van. A magánbefektetők 5 millió eurós tőkéjével rendelkező WSLabi minden bizonnyal egy messze ható folyamatot indított meg, legális megélhetést biztosítva a kódfejtőknek, ezzel végső soron a hibák gyorsabb felismerését és javítását generálva, és a felhasználók érdekeit szolgálva.  A regisztrált felhasználók száma egyelőre csekély, de máris született néhány több ezer eurós üzlet, és ez bizonyára hamarosan tömegeket vonz a WabiSabiLabira. Jelen pillanatban is licitálhatunk például egy Linux kernel memóriaszivárgásra, ez az aukció már 600 eurónál tart, vagy éppen egy Yahoo Messenger 8.1 távolról kihasználható puffertúlcsordulásos hiányosságra, igaz, itt már 2000 eurónál kezdődik a licit.

Kulcsszavak: security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09