Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin

forrás Prim Online, 2007. július 9. 16:39

Hat új helyszínnel bővült a Lát-Kép Egyesület és a Magyar Telekom utcaművészeti tárlata. A városképvédő egyesület és a távközlési vállalat közös pályázatára, amelynek célja a főváros közterületein látható távközlési kapcsolószekrények művészi átformálása és ezzel az utcakép szépítése, rekordszámú pályamű érkezett. A tervek közül hatot választott ki a szakmai zsűri, amelyek a napokban jelentek meg Budapest utcáin.

A Lát-Kép Egyesület a Magyar Telekom támogatásával 2007 áprilisában írt ki utcaművészeti (street art) pályázatot, amely fiatal művészeknek adott lehetőséget arra, hogy alkotásaikkal díszítsenek négy, a fővárosban található szürke T-Com kapcsolószekrényt. A pályázat sikerén felbuzdulva a szervezők hat újabb kapcsolószekrény átalakítását hirdették meg.

Hanzély Ákos, a Lát-Kép Egyesület elnöke elmondta, hogy a megjelölt határidőig 37 pályázó jelentkezett, közülük sokan több tervet is benyújtottak. A szakmai zsűrinek mintegy 80 színvonalas terv közül kellett kiválasztania a hat legjobbat. Olyan pályaműveket is kiválasztottak, amelyek megvalósítására a street art program egyik további fázisában kerül majd sor.

Szabó Gyula, a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalási tevékenységéért felelős igazgatóhelyettese szerint a vállalat feltett szándéka, hogy minél több fővárosi kapcsolószekrény kapjon színes, kreatív külsőt. Ráadásul a programot más városokra is szeretnék kiterjeszteni, hiszen már a pályázat első fordulója után több vidéki civil szervezet jelentkezett, hogy saját városukban is szívesen látnák a művészi utcabútorokat.

A kiterjesztés első állomásaként a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon mutatják be a legújabb alkotásokat, amelyek a július 20-án záruló pályázatra készülnek.

Az eddig megvalósult alkotásokról, azok helyszínéről és a pályázatról részletes információk a Lát-Kép Egyesület honlapján érhetők el (www.lat-kep.hu).

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09