Magyar Telekom, I. félév: 7,5 százalékkal kisebb eredmény

MTI Sajtóadatbank, 2007. augusztus 10. 08:15

A Magyar Telekom Nyrt. (MTelekom) az első félévben 34,2 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 7,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - hozta nyilvánosságra a társaság tőzsdei gyorsjelentésében csütörtökön.

A jelentés szerint a nettó eredmény azért csökkent, mert bevezették a szolidaritási adót, s nőtt a halasztott adó.

A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült kimutatás szerint a társaság első féléves bevétele 5,0 százalékkal 312,8 milliárd forintról 328,4 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A mobil, az internet, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ugyanis ellensúlyozta a vezetékes forgalmi bevételek csökkenését.

A jelentés szerint a KFKI Csoport, a T-Systems Hungary és a Dataplex konszolidálása 2007. első félévben 11,5 milliárd forinttal járult hozzá a csoport bevételeihez.

A Magyar Telekom Nyrt. az idei első negyedévben 18,663 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 14,3 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első negyedéves gyorsjelentés szerint a társaság bevételei az első negyedévben 6,1 százalékkal 161,1 milliárd forintra nőttek.

Az első félévben a csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) közel változatlan, 128,7 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 39,2 százalékot tett ki.

A montenegrói szerződésekkel kapcsolatos vizsgálattal összefüggő költségek 1,9 milliárd forintot tettek ki, míg a létszámcsökkentéshez kapcsolódó végkielégítések és elhatárolások 7,3 milliárd forintot értek el. E két költség nélkül a csoport EBITDA-ja 137,9 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 42,0 százalék.

Christopher Mattheisen, elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban a közlemény szerint elmondta: folyamatosan dolgoznak azon, hogy a csoporton belül javítsák a működési költségek szerkezetét és növeljék a létszámhatékonyságot, valamint kiaknázzák az új, integrált bevételi lehetőségeket. A szervezet átalakítás és létszámcsökkentés elkezdődött a hálózati divíziónál is: a T-Com szegmensnél a második negyedévben a létszámcsökkentésre képzett céltartalék túlnyomó része ehhez kapcsolódik.

A részletes és szélesebb körű átszervezési terveit ősszel hozza nyilvánosságra a csoport.

A mobil távközlési szolgáltatások bevételei az első félévben 155,3 milliárd forintot tettek ki a tavalyi 145,3 milliárd forinttal szemben. A növekedés hátterében a nemzetközi mobil szolgáltatóknál elért magasabb hang alapú forgalmi bevételek, valamint a T-Mobile Magyarország értéknövelt szolgáltatásaiból származó magasabb bevételek állnak.

A mobil távközlési szolgáltatásokon belül a hang alapú forgalmi bevételek adják a bevételek legnagyobb részét, amelyek 2007 első hat hónapjában 4,2 százalékos növekedéssel 120,0 milliárd forintot értek el. A T-Mobile Magyarország fajlagos forgalma, az egy előfizetőre jutó átlagos havi forgalom 6,6 százalékkal, 145 percre növekedett. A T-Mobile Magyarország egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétele 4,4 százalékkal 4.508 forintra csökkent, elsősorban az alacsonyabb átlagos percdíjak következtében.

A T-Mobile Magyarországnak 44,2 százalékos piaci részesedése volt a félév végén a mobil piacon: az előfizetők száma egy év alatt 5,8 százalékkal növekedett. A szerződéses előfizetők aránya 2007. június 30-ra, az előző évi 33,1 százalékról, 36,6 százalékra nőtt.

A vezetékes szegmens, a T-Com bevételei az első félévben 1,8 százalékkal csökkentek, 122,5 milliárd forintra. Az EBITDA 47,388 milliárd forint volt, 6,6 százalékkal kisebb mint egy évvel korábban.

A társaság nettó adósságállománya az első félévben 301,4 milliárd forintra nőtt, mivel az osztalékfizetések, valamint a 2006. év második félévben végrehajtott KFKI akvizíció következtében nőtt a hitelállomány. A nettó eladósodottsági ráta - a nettó adósságnak a nettó adósság plusz az összes tőkére vetített aránya - 2007. június végén 35,1 százalék volt.

Az MTelekom jegyzett tőkéje nem változott, június végén 104,277 milliárd forint volt. A saját tőke 580,14 milliárd forintról 484,477 milliárd forintra csökkent.

A Magyar Telekom részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír szerdai záró ára 950 forint volt. Az elmúlt 12 hónapban a papír legmagasabb ára 1073 forint, a legalacsonyabb pedig 820 forint volt.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05