A UPC a félév végére 1,28 millió előfizetést szolgált ki Magyarországon

MTI Sajtóadatbank, 2007. augusztus 10. 09:03

Az amerikai Liberty Global Inc., vállalat által közvetve 100 százalékban tulajdonolt UPC holland távközlési cég az idei második negyedévben a múlt év azonos időszakához képest 110 ezer előfizetői ponttal növelte bázisát, bevétele pedig ez idő alatt 10 százalékkal 827 millió euróra nőtt. A Telecompaper holland távközlési lap szerint a második negyedévi magyarországi eladások értéke 15,2 százalékkal növekedett, a féléves eladás 12,7 százalékkal.

A magyarországi bevételek a Liberty féléves üzleti jelentése szerint a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 18 millió dollárral, 23,7 százalékkal nőttek, ha pedig az egész első félévet hasonlítjuk a tavalyihoz, akkor 33 millió dolláros, 21,9 százalékos a növekedés.

Az előfizetői számokat nézve az elmúlt negyedévben a televíziós előfizetők számának csökkenése mellett 11500 új internetes és 7100 új telefonos előfizetőt sikerült szerezni. Csaknem 1 millió 280 ezer előfizetést szolgál ki Magyarországon az UPC, ebből 716,2 ezer kábeltévés, 243,4 ezer internetes és 161,1 ezer a telefonos előfizetés.

Kulcsszavak: UPC +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09