Egyre gyakoribbak a PDF-spam-ek

forrás Prim Online, 2007. augusztus 13. 09:05

A júliusi spam-tevékenységek összességében követik a korábbi hónapokban megfigyelteket, azonban az alkalmazott technikák egyértelmű változást mutatnak. Az image spamek arány továbbra is csökken, azonban a PDF dokumentumokat tartalmazó kéretlen levelek egyre nagyobb gyakorisággal fordulnak elő.

A Symantec Spam Report júliusra vonatkozó főbb megállapításai:

-    Az image spamek aránya tovább csökkent, arányuk csak 8 százalékot ért el, ami minden eddiginél alacsonyabb érték. Az image spamek aránya a legmagasabb értéket januárban érte el, ekkor a Symantec adatai szerint az összes kéretlen levél mintegy 52 százaléka volt ilyen.
-    A Symantec adatai szerint a teljes e-mail forgalom 66 százalékát tették ki a spamek júliusban, ami megfelel a korábbi hónapokban megfigyelt arányoknak.
-    A PDF spamek száma tovább nőtt, arányuk 2 és 8 százalék között mozgott júliusban. A PDF spamek gyakorivá válását a Symantec már júniusban jelezte, az image spamek visszaszorulásával egyidőben, ami a Symantec szakemberei szerint arra utal, hogy a biztonsági szoftverek gyártói sikerrel vették fel a harcot az image spamek ellen. Ugyanakkor a képalapú kéretlen levelek küldői nem tűntek el, hanem új technikákat alkalmaznak, ennek egyik eredménye a PDF spamek egyre növekvő elterjedése is.
-    Új trendnek számít a ZIP és Excel fájlokat használó kéretlen levelek özöne is, a szakemberek szerint viszonylag könnyen felismerhetőek a hasonló e-mailek, mivel csatolt dokumentumot tartalmaznak.
-    Továbbra is népszerű az üdvözlőkártya spam, amely közli a címzettel, hogy valaki elektronikus üdvözletet küldött számára, melyet a linkre kattintva tekinthet meg. Mivel a link nem egy védett IP címre mutat, így könnyen felismerhető, hogy nem egy ismert és megbízható e-card oldaltól érkezett az értesítés, így elkerülhető, hogy a linkre kattintva trójai programok települjenek a gépre. A Symantec adatai szerint csak júliusban mintegy 250 millió hasonló kéretlen levél landolt a felhasználók postafiókjaiban világszerte.

A jelentés szerint az alábbi kategóriákba tartozó spamek fordultak elő világszerte leggyakrabban júliusban:

o    Termékeket hirdető spamek, amelyek általános termékeket vagy szolgáltatásokat reklámoznak: 28%
o    Pénzügyi spamek, amelyek pénzügyi „lehetőségekre” befektetésekre hívják fel a figyelmet: 18%
o    Internet spamek, amelyek internetes vagy számítógépes szolgáltatásokat, termékeket ajánlanak: 17%
o    Egészségügyi spamek, amelyek az egészségüggyel, gyógyítással kapcsolatos termékeket vagy szolgáltatásokat hirdetnek: 13%
o    Scamek aránya: 9%
Az EMEA régióban az elmúlt negyedévet tekintve 8 százalékkal csökkent a pénzügyi, 4 százalékkal pedig a felnőtt tartalmakat kínáló spamek aránya, az egészségügyi, illetve termékeket hirdető kéretlen levelek száma nőtt, mintegy 5 százalékkal.

A jelentés szerint az alábbi kategóriákba tartozó spamek fordultak elő az EMEA régióban leggyakrabban az elmúlt 90 napban:

Pénzügyi spamek: 23%
Termékeket hirdető spamek: 22%
Egészségügyi spamek: 19%
Internet spamek: 13%

A spamek eredetét vizsgálva a még májusban kialakult sorrend tapasztalható továbbra is a kontinensek között:


1. Észak-Amerika
2. Európa
3. Ázsia
4. Dél-Amerika
5. Ausztrália/Óceánia
6. Afrika

Kulcsszavak: Symantec security spam

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09