Internet: A gyermekek túljárnak a szülők eszén

forrás Prim Online, 2007. augusztus 13. 20:19

Az internet-biztonságban vezető Symantec ismertette legújabb felmérésének eredményeit, melyet a Harris Interactive folytatott le. A kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy jelentős eltérés van a szülők, illetve az online világban tapasztaltan mozgó gyermekek ismeretei között. A 2007 júniusában végzett felmérés szerint a szülők úgy vélekednek, a gyermekek heti átlagban mintegy hat órát töltenek a világhálón, azonban a gyermekek válaszai azt mutatják, ez valójában csaknem a duplája, 11,4 óra, e mellett a gyermekek majdnem negyede (23 százalék) azt is elmondta, hogy olyan tevékenységeket is folytatnak az interneten, melyeket szüleik nem néznének jó szemmel.

A kutatás eredményei szolgáltatták az alapot az első alkalommal megrendezett Norton Connected and Protected Town Hall eseményhez, amelyet a 2007-es Miss America győztes, Lauren Nelson, illetve a technológiai nyári táborok szervezőjének, a Giant Campus’ Cybercamps szervezet együttműködésével tartottak. Az augusztus 2-án, New Yorkban megrendezett Town Hall-on mintegy 75 fiatal és szüleik vettek részt az internet-biztonságról szóló interaktív beszélgetéseken, melyeket Marian Merritt, a Symantec internet-biztonsági szakértője vezetett. A rendezvény célja volt felfedni, hogy az internet, illetve egyéb technológiák milyen szerepet játszanak a gyermekek személyes, iskolai és családi életében, továbbá rávenni a gyermekeket és szüleiket, hogy rendszeresen beszélgessenek az internet-biztonságról, védelemről, illetve a kibertér etikájáról.

Mivel a szülőknek még sokat kell informálódniuk arról, mit is csinálnak gyermekeik az interneten, az internet-biztonság kiemelten fontos téma számukra. A Symantec júniusi felmérése szerint tízből kilenc szülő aggódik a gyermeke biztonsága miatt az internet használatakor, 76 százalékuk pedig különösképpen félti gyermekét a nem neki való internetes tartalmaktól és kommunikációtól.

Ugyanebben a felmérésben a fiatalok az alábbiakról számoltak be:

A gyermekek 21 százaléka számolt be arról, hogy találkozott már olyan online tartalommal, mely kellemetlenül érintette őket.
A gyermekek 19 százaléka volt már részese internetes zaklatásnak vagy csínynek (vagyis olyan üzeneteket, képeket vagy videókat kapott, melyeket ugratás, csíny céljából továbbítottak).
A gyermekek 23 százaléka lépett már kapcsolatba idegenekkel a világhálón, 7 százalékuk pedig találkozott is az internetről megismert személyekkel.
A gyermekek 20 százaléka örülne, ha a szülök érdeklődőbbek lennének az internet iránt.

A szülők nem tudják, gyermekeik mit csinálnak a közösségi oldalakon


A Town Hall rendezvényen résztvevőinek fele nyilatkozott úgy, hogy jelen vannak különböző közösségi oldalakon. A Symantec arra a következtetésre jutott, hogy többségük nincs tisztában azzal, milyen következményekkel járhat a személyes információk közzététele az olyan oldalakon, mint a MySpace, a Facebook vagy a Friendster. Egy képzeletbeli közösségi oldal elemzése során a fiatalok arról beszélgettek, mely információkat oszthatnak meg nyilvánosan vagy privát módon, illetve melyeket tanácsos visszatartani.

„Nem tudtam, hogy a gyermekek megosztják a teljes online adatlapjukat másokkal” – mondta egy édesapa, aki két gyermekével vett részt a rendezvényen. „A nevüket, lakhelyüket, fotóikat és elérhetőségeiket is nyilvánossá tették.”

„Tudjuk, hogy a gyermekek és különösképpen a tizenévesek olyan online tevékenységeket is folytatnak, amelyek sokkolnák szüleiket, ha tudomást szereznének róluk” – mondta Marian Merritt, a Symantec biztonsági szakértője. „A Symantec Norton Connected and Protected Family kezdeményezéssel az a célunk, hogy megismertessük a szülőkkel, mit is csinálnak gyermekeik az interneten, erősítsük a kommunikációt a gyermekek és szüleik között, és olyan tudást biztosítsunk a családoknak, amelynek birtokában biztonságban használhatják az internetet.”

„A mai fiatalok nem ismerték már az internet nélküli világot, és a közösségi oldalakon folytatott kommunikáció teljesen hétköznapi tevékenységnek számít” – mondta Pete Findley, a Giant Campus ügyvezetője, a Cybercampus létrehozója. „Mivel a szülők nem rendelkeznek elegendő információval az internetről, és nem vesznek részt aktívan a gyermekek online tevékenységeiben, a gyermekek a világháló veszélyeiről többnyire csak a kellemetlen élményeken keresztül tanulhatnak.”

Valós találkozás a világháló ragadozóival


A világháló ragadozóiról szóló beszélgetés egyik vezetője a 2007-es Miss America győztese, Lauren Nelson. Nelson személyes tapasztalataiból is tudja, milyen veszélyeket rejthet az internet. Amikor Nelson tizenhárom éves volt, ő és barátnői megadták nevüket, korukat és lakhelyüket egy illetőnek, akiről később kiderült, hogy szexuális ragadozó. Manapság Nelson a Symanteccel és a vállalat Norton Connected and Protected Family kezdeményezésével dolgozik együtt, hogy oktassa a gyermekeket az internet veszélyeiről a Miss America Organization számára folytatott jótékony célú tevékenységének keretein belül.

„Személyes feladat számomra, hogy a gyermekeket óvjuk az internet veszélyeitől” – mondta Lauren Nelson, a 2007-es Miss America győztese. Miután a Town Hall rendezvényen résztvevő tizenévesek történeteit hallottam, méginkább elkötelezett lettem abban, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára, és az emberek elkezdenek beszélgetni arról, miként is kellene gyermekeinket oktatni az és megvédeni.”

Az ugratás is modern formákat öltött

A Symantec rendezvényén résztvevő szülők a cyberbully (kiberszivatás) tevékenységeket a legfőbb veszélyek közé sorolták, többen azonban nem is tudtak arról, hogy a gyermekek körében szokásos ugratás is modern formákat öltött.

„A szülők gyakran mondják, hogy nem tudják, miként beszélgessenek a gyerekekkel az internet-biztonságról” – mondta Marian Merritt. „A valóság az, hogy számtalan esetben a gyermekek több ismerettel rendelkeznek a technológiákról, mint szüleik. Lényegében a gyermekek a háztartás IT vezetői. A Symantec kezdeményezésének az a célja, hogy mind a gyermekeket, mind pedig szüleiket kellő ismeretekkel vértezze fel.”

A szülők ellátogathatnak a Norton Family Resource Center oldalára (www.norton.com/familyresource), ahol hatékony tippeket találhatnak arra, hogyan garantálhatják gyermekeik biztonságát az interneten, és miként élénkíthetik a kommunikációt velük az online tevékenységekről. Az oldalon e mellett további információt találhatnak a Norton Connected and Protected Family kezdeményezésről. A felhasználók ugyanitt kérhetik az ingyenes Family Online Safety ismertetőt is, amely átfogó kiadvány praktikus tippekkel, megoldásokkal, olvasnivalóval, szerzője Marian Merritt, az előszót pedig a 2007-es Miss America, Lauren Nelson írta.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09