Újraindul az elhíresült orosz mp3-oldal

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 29. 08:57

A nagy erőkkel támadott, majd betiltott allofmp3.com minden külföldi tiltakozás ellenére újraindul, mivel egy helyi bíróság szerint nem sértette meg az Oroszország területén érvényes törvényeket.

A jogvédett zenei felvételeket illegálisan terjesztő oldalt hosszú előkészítés után főként amerikai nyomásra beperelték, majd júliusban bezárták. Az allofmp3-mal az volt a gond, hogy ugyan fizetős letöltő szolgáltatást nyújtott, ám bevételeit korántsem a nemzetközileg elfogadott normák szerint osztotta meg, így jelentős kárt okozott a zenészeknek és kiadóknak.

A bezárása előtt az iTunes után a világ második legnagyobb fizetős letöltőoldalaként számon tartott allofmp3 számos pert kapott a nyakába, és mind az amerikai, mind a brit jogtulajdonosok szerint működésének esetleges újraindulása a vonatkozó törvények nyílt megsértése lenne. A jelek szerint azonban éppen ez történt, mivel nemrég egy orosz bíróság úgy döntött, nem sértik meg a helyi törvényeket. Mindez azok után történt, hogy a tulajdonos Denis Kvasov szellemi tulajdon elleni bűntett miatt komoly eljárás előtt állt. Az orosz törvények azonban meglehetősen megengedők e tekintetben, így felmentették, és megnyílt a lehetőség az újraindulás előtt. Ez a valóságban is be fog következni a weboldalon elhelyezett üzenet szerint, annak ellenére, hogy még megfellebbezhető az ítélet.

Kulcsszavak: jog

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09