A cégek 87 százalékának nem megfelelő a védelme

MTI Sajtóadatbank, 2007. augusztus 29. 10:03

A szervezetek és a vállalatok 87 százaléka nem használ megfelelő informatikai módszereket az adatvesztés minimalizálása érdekében - mondta Teasdale Harold, a Symantec magyarországi megbízott területi igazgatója kedden Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Hozzátette: az IT Policy Compliance Group kutatása azt mutatja, hogy tíz közül kilenc cégnél pénzügyi kockázatot jelent az adatvesztés és az adatlopás, aminek következtében az adott cég elveszítheti ügyfeleit, csökkehet a bevétele, sőt, a részvényárfolyama is visszaeshet.

A kutatás szerint a károk jelentősen csökkenthetők, ha a szervezetek alapvető eljárási és műszaki felügyeletet vezetnek be, és ezt a felügyeletet legalább kéthetente ellenőrzik.

A felmérés szerint a nagy cégek átlagosan háromévente egyszer veszíthetnek adatot, ugyanakkor az erre felkészült vállalatok csak 42 évenként.

Az adatvesztésnek ára is van: az IT Policy Compliance Group legújabb jelentése szerint a cégek 8-8 százaléknyi veszteségre számíthatnak a vevőik számában, bevételükben és a részvényárfolyamban. A közzétett, elvesztett és ellopott adatok esetén pedig ezen felül minden egyes elvesztett fogyasztói adatnál még átlagosan 100 dollár kiadással is kell számolniuk.

A Symantec közölte: a felmérés szerint a legkevesebb adatvesztést és adatlopást azoknál a cégeknél következik be, amelyek következetesen, legalább kéthetente ellenőrzik az informatikai menedzsment helyes működését.

A Symantec felhívja figyelmet arra is, hogy a mobileszközök egyre nagyobb veszélyt jelentenek a vállalati biztonságra: a technikában bekövetkezett fejlődés ugyanis lehetővé tette, hogy az emberek jószerével bárhonnan elérhessék a cég hálózatát vagy saját pénzügyi információikat.

A mobileszközökön, a számítógépekhez hasonlóan, céges és személyes adatokat, e-maileket, táblázatokat, pénzügyi információkat, telefonjegyzékeket és képeket tartanak az emberek. Ebből adódóan a távoli elérés megfelelő védelem hiányában a magánemberek és a cégek esetében is veszélyekkel jár, különösen akkor, ha nem biztonságos infrastruktúrán érik el az adatokat.

A mobileszközöket támadó vírusok száma 2004 és 2006 között félévente megkétszereződött, így látszik, hogy a hackerek új célpontjai egyre inkább ezek lesznek. Az elemzők szerint emiatt a cégeknek 2008-ban 1 milliárd dollárjába kerül majd a mobil védelmi és víruselhárító szoftverek beszerzése.

Kulcsszavak: security Symantec

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09