Új képzési programok a Cisco Hálózati Akadémián

forrás Prim Online, 2007. szeptember 5. 16:10

A 2007/2008-as tanévben Magyarországon több mint 1700 tanuló kezdi meg tanulmányait a Cisco Hálózati Akadémiákon, ahol e-learning alapú, magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátíthatják el a legújabb informatikai hálózati ismereteket, és szerezhetnek versenyképes szakmát. Évről évre egyre többen vesznek részt a programban, az elmúlt tanévben már közel 700 diák fejezte be eredményesen tanulmányait, így a Cisco Hálózati Akadémia magyarországi alapítása óta már összesen több mint 2200 hálózati szakember szerzett képesítést a program keretében.

Az akadémiai program dinamikus fejlődéséből arra következtethetünk, hogy a hálózati informatika területén folyamatosan tapasztalható munkaerőhiány továbbra is az új képzési lehetőségek felé irányítja a tanulni vágyó diákok és felnőttek figyelmét. A Hálózati Akadémia tananyaga nemcsak a számítógépes hálózatokkal kapcsolatos ismereteket tartalmazza - idén megújult az informatikai alapismereteket nyújtó, „IT Essentials” nevű alapfokú képzés is, amely az informatikai rendszer-adminisztrátorok és számítógép szerelők számára nyújt bevezető ismereteket a hardverek világáról.

A Cisco Hálózati Akadémia képzési portfoliója illeszkedik a megújult OKJ képzési rendszerhez is. Több, az idei évben megjelenő szakképesítés, rész-szakképesítés és szakmai ág tartalmához tökéletesen illeszkednek a Cisco Hálózati Akadémia új tananyagai. A megújult OKJ-ben megjelennek például olyan új szakmák, mint az informatikai rendszergazda, informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, IT biztonság technikus, IT kereskedő, számítógéprendszer karbantartó, számítógépszerelő, stb.

A nyár elején végzett több mint 700 diák elsősorban a CCNA (Cisco Certified Networking Associate) alapképzésben vett részt, ezen felül 37 hallgató az alapszintű képzést követő mérnökszintű (CCNP) szintet teljesítette eredményesen, míg a mérnök szintű Wireless specializáción 43 tanuló végzett eredménnyel.

Új akadémiák


A piaci igényeket látva egyre több oktatási intézmény ismeri fel a hálózati informatikai képzés jelentőségét. A Pécsi Regionális Képző Központ, állami felnőttképző intézményként elsőként lépett be a programba, és ezzel a munkanélküli felnőttek számára is hozzáférhetővé váltak a Cisco által fejlesztett képzési programok. Az idei tanévben újabb öt regionális képző központ csatlakozik a programhoz (Budapest, Debrecen, Szombathely, Kecskemét, Székesfehérvár), így az ország további öt régiójában válnak elérhetővé a hálózati informatikai képzések.

A Pécsi Regionális Képző Központ egyben Cisco Regionális Hálózati Akadémiává vált, és ezzel a regionális akadémiák száma kilencről tízre emelkedett. A képző központok belépésével egy jól működő országos felnőttképzési hálózat csatlakozott a Cisco Hálózati Akadémiához.

A magyarországi Cisco Hálózati Akadémia keretében jelenleg 88 oktatási intézmény nyújt hálózati ismereteket, többségében szakközépiskolák és felnőttképző intézmények, de a mérnökszintű képzés megjelenésével a program iránt érdeklődő felsőoktatási intézmények száma is folyamatosan növekszik.

Új képzési szint, új tananyag


A Hálózati Akadémia mérnökszintű CCNP (Cisco Certified Network Professional) tanterve azokat a hallgatókat készíti fel professzionális szintű hálózati ismeretekre, akik a nagyvállalati és intézményi szektorban számítanak karrierlehetőségekre.

A szintén újnak számító IT Essentials (IT alapismeretek) kurzus univerzális hardver ismereteket nyújt szakközépiskolákban és gimnáziumokban tanuló fiatalok számára, és jó alapot ad az átfogó hálózati tudás megszerzéséhez. Az IT Essentials mintegy 100 órás, eLearning rendszerű kurzus, amely olyan érdeklődő fiatalok és felnőttek számára készült, akik informatikai pályára készülnek és szeretnének használható tudást szerezni a számítógépek működéséről, összeállításáról, a hardver és szoftver hibák felismeréséről és javításáról.

A tananyag elsajátításával a szakképesítés megszerzésén kívül a képzésben résztvevők ipari minősítést szerezhetnek, felkészülhetnek a különböző CompTIA A + és EUCIP IT nemzetközi minősítő vizsgákra is (PC hardver ismeretek, operációs rendszerek, helyi hálózatok és hálózati szolgáltatások témakörében).

Az új tanévben a résztvevők igényeinek figyelembevételével a CCNA hálózati alapképzés két programcsomagban érhető el. A ’CCNA Discovery’ és ’CCNA Exploration’ fantázianévvel megjelenő CCNA kurzusok a technológiai változásokat követve megújultak kivitelükben, tartalmukban és módszertani elemeikben, ugyanakkor a képzés szakmai kimenete szempontjából nem történt változás, tehát az új képzések továbbra is a Cisco Certified Networking Associate (CCNA) nemzetközi minősítés megszerzését teszik lehetővé. A CCNA Discovery a szakképzés követelményeinek megfelelően gyakorlat-orientált megközelítésű, míg a CCNA Exploration a felsőoktatásban tanulók számára a magasabb szintű elméleti tudás megszerzését segíti elő.

Speciális képzések


A Cisco Hálózati Akadémia és a MEOSZ (Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége) három éve kötött együttműködésének köszönhetően egyre több mozgássérült hallgató szerez hálózattelepítő és üzemeltető minősítést. Mellettük az elmúlt tanévben nagy hangsúlyt kaptak a látássérült hallgatók, akik közül tavasszal tizen kezdhették meg CCNA tanulmányaikat a számukra speciális módon feldolgozott tananyagból.

Kulcsszavak: Cisco-hu oktatás hálózat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05