Társadalomtudományi kutatásokat segítő online szerepjátékok

forrás Prim Online, 2007. szeptember 15. 10:02

Az olyan online szerepjátékok, mint a kilencmillió felhasználójú World of Warcraft, hatékony eszközök lehetnek összetett társadalmi folyamatok tudományos modellezéséhez – állítja a Lancet Infectious Diseases folyóirat augusztusi számában két amerikai epidemológus.

A New Yersey állambeli Rutgers University kutatói a virtuális társadalomszimuláció segítségével azt vizsgálnák, hogy mit tennének az emberek egy súlyos járvány kitörése esetén. A tudósok javaslatát megelőzően a World of Warcraft kiadója, a Kalifornia állambeli Blizzard Entertainment egy enyhének szánt járványvírust szabadított a szerepjáték online világára, mely előre nem várt, a tudományos elemzők számára is meglepő következményeket produkált – számolt be róla az InfoPark Zrt. innovációs hírlevele a The Economist nyomán. 

Meglepetést okozott például, hogy a játékosok gyakran vállaltak olyan veszélyhelyzeteket, melyeket az epidemológusok rendszerint nem kalkulálnak bele saját járványterjedési modelljeikbe. Például a felhasználók nagy része cselekedett önzetlenül, hogy segítsen veszélybe jutott társain. Szintén nem kevés veszélyt vállaltak sokan puszta kíváncsiságból: számos játékos a járvány idején is rendszeresen belépett az online világba, vállalva ezzel az őt reprezentáló figura halálát. Ugyanakkor azoknak sem volt csekély a száma, akik – hasonlóan az AIDS-ben szenvedők egy szűkebb táborához a valós életben – szándékosan arra törekedtek, hogy minél több személyt megfertőzzenek.       

A jelenlegi epidemológiai modellek nem vesznek számításba olyan emberi tényezőket, mint a kíváncsiság, nem is minden esetben lehet velük nagy pontosságú előrejelzéseket készíteni. A kutatóknak ezért nagy segítséget nyújthatnak az olyan nagy populációjú online környezetek, mint a World of Warcraft az epidemológiai előrejelzések szempontjából fontos magatartásformák felismerésére – érvel Eric Lofgren és Nina Feffermana a fent nevezett folyóirat augusztusi számában. A The Economist beszámolója szerint a két tudós javaslatára a Blizzard programozói fontolóra vették, hogy a jövőben a játékon keresztül lehetőséget biztosítanak különböző társadalmi viselkedésminták tudományos tanulmányozására. Az azonban egyelőre nem ismeretes, hogy maguk a játékosok miként reagálnának egy ilyen változásra – mutat rá a brit gazdasági hetilap.     
 
Ma már az is kutatások tárgyát képzi, hogy a valós társadalmi helyzetek vizsgálatához mennyire nyújthatnak megbízható modelleket az online környezetek. A kaliforniai Stanford Egyetem két kutatója, Jeremy Bailenson és Nick Yee évek óta tanulmányozza, hogy az ember online közegben tanúsított viselkedése mennyire állítható párhuzamba a más környezetekre jellemző viselkedésformákkal. A tudóspáros szerint az online közösségek meglepő precizitással képesek leképzeni a valós világban zajló folyamatokat. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a járványszimulációk esetében nyilvánvaló különbségekkel is számolnunk kell. Mint rámutatnak, a virtuális szerepjátékok felhasználói játékbeli karakterük elvesztését is traumatikusan élik meg, és nagy erőfeszítésekre hajlandóak ennek elhárításáért, de ha a valódi életük lenne a tét, más mérce szerint cselekednének. Márcsak azért is, mert az online valóságban mindig ott az újjászületés opciója.

Kulcsszavak: játék tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09