Új hírportál indul októbertől

forrás Prim Online, 2007. szeptember 30. 19:22

Klikkhír elnevezéssel új internetes hírportál indul október elsején. A sokszereplős hazai internetes hírpiacon a Klikkhír elsősorban azzal kíván kitűnni a mezőnyből, hogy lehetőség szerint távol tartja magát a tisztán politikai, különösen pártpolitikai hírek, csatározások bemutatásától, és a bulvár témáktól.

Foglalkozik viszont minden közérdeklődésre számot tartó kérdéssel. Igyekszik tág teret adni a lakosságot, az olvasókat közvetlenül érintő témáknak, adott estben lokális kérdéseknek. Szándékában áll a hazai internetes hírpiacon kuriózumként olyan oknyomozó írásokat közölni, melyek egy-egy közérdekű kérdést mélységében, a hátteret is megvilágítva járnak körül. E műfajban a hírportálon megjelenő első írás az államtitkok kérdését feszegeti.

A Klikkhír célközönsége az ország és a világ fontos ügyei iránt érdeklődő emberek, akik a híreket és információkat objektíven szeretnék megismerni, hogy saját maguk alakíthassák ki véleményüket.

A www.klikkhir.hu szerkesztősége szívesen fogad olvasóitól a portál profiljába vágó ötleteket, témákat, javaslatokat, melyeket szakújságírók bevonásával dolgoznak fel − nyilatkozta Kárpáti György, az induló portál egyik tulajdonosa.

Kulcsszavak: újság média onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05