Az Intel a kartellügyi meghallgatás elhalasztását kéri az EU-tól

Genda Csongor Zoltán, 2007. október 1. 19:24

Külföldi napilapok arról számoltak be, hogy az Intel a trösztellenes vizsgálattal járó meghallgatás időpontjának az elhalasztását kéri az Európai Bizottságtól.

Az EB még június végén úgy döntött, hogy kartellügyi eljárást kezdeményez a vezető processzorgyártóval szemben, mivel az visszaélt piaci helyzetével. A vállalat akkor tíz hetet kapott, hogy magyarázattal szolgáljon a "Statement of Objections" című dokumentumban megfogalmazott vádakra. Chuck Mulloy, az Intel szóvivője azonban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a határidő egy későbbi időpontra való kitolását kérik az EU-tól, a cég ezen döntését viszont nem indokolta meg.

Az EB már évek óta gyűjti a bizonyítékokat a processzorgyártó tisztességtelen üzleti praktikáival kapcsolatban, mivel azt feltételezik, hogy a piacvezető vétett az EU versenyjogi rendeletei ellen. A vád szerint az Intel különböző engedményeket ajánlott fel ügyfeleinek, ha azok tőlük, és nem a konkurens Advanced Micro Devicestól vásárolják a CPU-kat. Az illegális intézkedések lényege az volt, hogy ellehetetlenítsék a konkurens AMD életét, és még jobban megerősítsék saját piaci pozíciójukat.

Kulcsszavak: Intel EU

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09