Az eBay elégedetlen a Skype teljesítményével

Genda Csongor Zoltán, 2007. október 2. 21:18

Az eBay elégedetlen a két éve a tulajdonába tartozó Skype teljesítményével, ezért komoly átalakításokat tervez a VoIP-cég élén.

Az online aukciós ház 2005 szeptemberében vásárolta fel a Skype-ot 2.6 milliárd dollárért, egy tegnapi jelentésből azonban kiderül, hogy maga az anyavállalat közel 50%-al leértékelte szerzeményét. Ugyanakkor azt is bejelentették az eBay képviselői, hogy a jövőben már nem Niklas Zennström, egykori társalapító fogja igazgatni a céget, hanem ideiglenesen kijelölnek valakit erre a feladatra, a későbbiekben pedig egy kompetensebb személy fogja átvenni az irányítást. Az eBay eredeti terve az volt, hogy rövid időn belül a Skype majd a vállalat harmadik nagy tartópillérévé válik az aukciós és Paypal szolgáltatások mellett, azonban reményeik nem teljesedtek be. Ennek ellenére az árverési portál vezetősége optimista a jövőt illetően, és úgy gondolják, hogy a komoly szerkezeti átalakítások meghozzák majd a kívánt sikert- idővel.

Zennström leváltását illetően csak találgatni lehet, azonban több mint valószínű, hogy a gyenge üzleti negyedév miatt kell mennie, ugyanis a 168 millió dolláros forgalom jóval a kitűzött cél alatt van.

Kulcsszavak: eBay Skype +céginfo CIO

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09