Rolex órával szerelt luxustelefonra készül az LG

Kiss Ádám Zoltán, 2007. október 10. 22:19

Az LG eddig is folyamatosan közeledett a luxuskategóriához, most az egyik legdrágább órákat gyártó céggel áll össze új modelljének megjelentetéséhez.

A dél-koreai gyártó az LG Prada Phone megjelentetésével már bizonyította, hogy jelen szeretne lenni ezen az igen szűk piacon. És valóban, nem igazán nagy közönséget fog át ez a kategória, a jelenlét mégis fontos, hiszen egyfajta exkluzivitást sugall. Kicsit kínos is lenne kimaradni ebből a zárt klubból, mely már nem is olyan zárt, a Nokia, a Motorola és a többiek sorra hozzák ki luxusmodelljeiket saját név alatt. Az LG vezetősége egy már bevett hívószóval operálnak, amikor a Rolex-szel állnak össze. Bár a márka kissé talán megkopott a hihetetlen amerikai népszerűség miatt, és jóllehet sokan nem éppen a jó ízlés csimborasszójának tartják termékeiket, vitathatatlan, hogy nevük szinte egybeforrat a hétköznapi ember által ismert luxus világával. A gyártó egyelőre meglehetősen szűkszavú, annyit közöltek, hogy az óra a külső felületen kerül elhelyezésre, amiből az elemzők arra következtetnek, hogy összehajtható modellről van szó, különben túl sok helyet foglalna el az óra kijelző és a billentyűzet rovására. A másik elérhető információ az, hogy az LG valódi bőrrel kombinálja a készülék külsejét, ezzel további exkluzivitást sugallva vásárlói felé.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05