600 dollár fölött a Google részvényei

Kiss Ádám Zoltán, 2007. október 11. 07:23

Rekordmagasságba szöktek a Google papírjai, ám az elemzők azt sem tartják kizártnak, hogy jövőre újabb lélektani határral megdől a 700 dolláros rekord is.

Hogy értékelni tudjuk ezt az adatot ,tudni kell, hogy a cég annak idején, 2004-ben, a részvények tőzsdei bevezetésekor 85 dollárra taksálta saját papírjai értékét. Ennek oka a .com válság nagy tanulságának kitörölhetetlen emléke lehetett. A piac jól emlékezett, és ma is emlékszik a rengeteg túlértékelt vállalatra, aki a korábban égbeszökő részvényárak ellenére a válságban kártyavárként omlottak össze. A Google azonban az óvatos indulás után folyamatos, mára már évek óta tartó fejlődést volt képes produkálni. A piaci elemzők is ezt emelték ki, hozzátéve, hogy a cég úgy képes fejlődni, hogy közben több területen egyre erősebb konkurenciája. A sikerhez hozzájárult az is, hogy óriás beruházásai, melyekkel jelentős médiaoldalakat és egyéb kulcsfontosságú cégeket vásárolt fel szinte meg se kottyantak a hatalmas bevételek mellett. Fontos tényező a Yahoo évek óta tartó gyengélkedése, hiszen a Google eredeti területén, a keresőpiacon ez a vállalat számít egyik legfontosabb ellenfelének. Mivel a Yahoo hirtelen lendületvételére semmi sem utal, a legtöbb nagy elemző cég teljesen reálisnak tartja a 700 dolláros álomhatár áttörését 2008-ban.

Kulcsszavak: Google +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05