A Polygon újból IBM Premier Business Partner

forrás Prim Online, 2007. október 13. 13:10

Újból elnyerte és immáron hetedik éve sikeresen teljesíti az IBM Premier Business Partner státuszának feltételeit a Polygon Informatikai Kft.

A Premier státusz kivívásához a szigorú értékesítési terven túl jelentős számú, magasan kvalifikált szakértőre, műszaki kompetenciára és jó ügyfél-elégedettségi eredményekre is szükség van, amelyet ma Magyarországon csupán három cég teljesít – közölte Gál György, a társaság ügyvezetője. A Polygon 17 éve az IBM partnere Magyarországon, és az alapítás óta az IBM technológiák forgalmazásával foglalkozik.

A vállalat folyamatosan növelve bevételeit 2006-ban 4,5 milliárd forint árbevételt ért el. Tulajdonosa jelenleg hat magyar magánszemély, akik a cég működtetésében aktívan részt vesznek. Szegeden és Budapesten dolgozó munkatársainak száma összesen 100 fő. A vállalat az eltelt években stabil, egyre bővülő ügyfélkört alakított ki, főként a hazai bankvilágban, IBM gépeket üzemeltető vállalatoknál, intézményeknél. A céget szerver és pc-rendszerek, adattárolók, hálózati és kábelezési megoldások kialakításában az IBM-hez partneri szerződés köti. Több szoftveralkalmazási és -fejlesztési projektben, szolgáltatásokban alvállalkozóként működik együtt az IBM-mel. A vállalatot az IBM 2006-ban az Év üzleti partnere címmel, valamint a CEMAAS (Közép-Európa, Közel-Kelet, Afrika, Ausztria, Svájc) régió legnagyobb IBM iSeries forgalmazója díjjal tűntette ki.

Kulcsszavak: Polygon +céginfo IBM IBM-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09