Már itthon is elérhető az IFS Applications 7.5

Mészáros Péter, 2007. október 24. 07:28

Az IFS AB berlini világkonferenciájának megnyitóján Alastair Sorbie a cég elnök-vezérigazgatója 39 ország több mint 1000 résztvevője előtt jelentette be az IFS komponens alapú integrált vállalatirányítási rendszerének legújabb verzióját az IFS Applications 7.5-t. Az új verzió valamennyi piacra vonatkozóan közös forráskódra épül, mely a korábbi regionális, illetve ország-specifikus kódokhoz képest jelentősen hatékonyabb fejlesztést, terméktámogatást és termékfrissítést eredményez.

A világkonferencián bemutatásra került az IFS Aurora névre keresztelt új generációs felhasználói felülete is, melyet az IFS Applications 7.5-tel rendelkező ügyfelek már használhatnak majd a piaci megjelentést követően.

„IFS Applications 7.5, mely szolgáltatásközpontú architektúrára (SOA) épülő, hetedik generációs komponens alapú alkalmazás,” – jelentette be az új verziót Alastair Sorbie elnök-vezérigazgató. „Ügyfeleinkkel közösen dolgoztunk a felhasználói élmény javításán, valamint azon, hogy a hatékonyság növelésével valódi üzleti előnyt nyújtsunk. A vállalatoknak manapság olyan iparág-specifikus funkcionalitásra van szükségük, mely támogatja őket a növekedésben, és olyan agilitást nyújt számukra, melyre a nemzetközi piacon szükségük van versenyképességük fokozására.”

Az IFS Applications 7.5 2007. október 11-től érhető el hivatalosan és az első bevezetési projektek mind nemzetközi szinten, mind pedig Magyarországon meg is kezdődnek közvetlenül ezen időpontot követően.

Az IFS Applications 7.5 piacra dobása mellett a Svédország egyik legnagyobb turisztikai látványosságának számító Aurora Borealisról, azaz az „Északi Fény”-ről elnevezett felhasználói felület bejelentése volt a legfontosabb esemény. Az Aurora olyan innovatív üzleti alkalmazás felület, mely képes alkalmazkodni a felhasználók igényeihez és munkastílusához. Az új ergonómikus tervezés, a beágyazott Google-stílusú kereső, valamint a korszerű fájlformátumok integrált kezelése jelentős mértékben javítja az IFS Applications rendszerrel való felhasználói interakciót, növelve ez által a termelékenységet.

Az Aurora felhasználói felület 2008-ban kerül majd piacra, mint az IFS Applications 7.5 kiegészítése.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05