Családi Xbox-szal szorítaná vissza a riválisokat a Microsoft

Mészáros Péter, 2007. október 24. 19:21

Pénteken jelenik meg Európában az Xbox  360 leegyszerűsített, de egyben olcsóbb verziója. Az új változat megjelentetésének legfőbb célja a Wii megfékezése a karácsonyi értékesítési szezonban.

Nagy-Britanniában október 26-án mutatkozik be a Microsoft játékkonzoljának családi változata, elődjeinél jóval kellemesebb, 199 fontos árcímkével. A modell az Arcade nevet kapta, mely abból a szempontból jó választás, hogy az azonos nevű játékokra utal, felidézve azok viszonylagos egyszerűségét, de játékélményét is. A „családi” jelző korántsem lebecsülő, Stephen McGill, a vállalat brit játékrészlegének vezetője éppen ezt a tulajdonságot emelte ki. Szerinte a családok Karácsonykor összegyűlnek, és ilyenkor jól jön egy ilyen többszereplős játékokra is alkalmas konzol, csupán az a kérdés, hogy a piaci kínálatból melyiket választják. Az Arcade azoknak való, akiknek a másodpercenként kirajzolt képkockák száma semmit sem mond, viszont gyors játékélményre vágynak. Nem lesz benne merevlemez, csupán memóriakártya, ám azonnal játékokkal együtt adják a készüléket, így tényleg csak be kell dugni, és már indulhat is a szórakozás. Az ilyen megközelítés bajnoka eddig a Nintendo Wii konzolja volt, ezen szeretne változtatni a Microsoft az év legforgalmasabb értékesítési időszakában. És valóban van is mitől tartaniuk, hiszen a Wii Nagy-Britanniában 38 hét alatt érte el az első egymillió eladott példányt. Összehasonlításképpen, a világ eddigi legsikeresebb konzoljának, a Sony PlayStation2-nek ez nem kevesebb, mint 50 hetébe került.

 

Szerző: Kiss Ádám Zoltán

Kulcsszavak: Microsoft játék Xbox

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09