Önkormányzati beszerzések új módszerrel

Mészáros Péter, 2007. november 5. 18:37

A közbeszerzési törvény ez év elejétől teszi lehetővé a települési önkormányzatok számára, hogy az általuk működtetett intézményrendszer beszerzéseit centralizált módon, az ún. helyben-központosított közbeszerzés rendszerében valósítsák meg. Az új jogintézmény alkalmazásától települési szinten általában jelentős megtakarításokat várnak, ennek megfelelően az új megoldásokra leginkább nyitott önkormányzatok már ki is jelölték az ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezeteket.

Ezek a szervezetek a legtöbb esetben korábbi feladataik ellátása mellett végzik a centralizált beszerzésekkel összefüggő tevékenységeket, melyek a jogszerűség és az átláthatóság biztosítása érdekében csak jól szervezett, szabályozott és megfelelően dokumentált eljárási rendben valósíthatók meg. Ebben a helyzetben a létszám- és költségracionalizálás szempontjai kiemelten indokolják, hogy az ajánlatkérő szervezetek az új feladatok ellátásához megfelelő informatikai támogatással rendelkezzenek.

Az Atigris Informatika hosszabb idő óta foglalkozik a közbeszerzések lebonyolításának informatikai támogatásával. Az eredetileg a központosított honvédelmi beszerzések támogatására 2002-ben létrehozott és folyamatosan továbbfejlesztett BIR elnevezésű alkalmazás, azoknak a beszerző szervezeteknek a működését hivatott segíteni, amelyek tervszerűen és szabályozott módon, más (felhasználó) szervezetek megbízása alapján, gondoskodnak megbízóik termék- és szolgáltatás igényeinek kielégítéséről. Ilyen funkciót viselnek a települési önkormányzatok által a helyben központosított közbeszerzések lebonyolítására kijelölt ajánlatkérő szervezetek is.

A BIR alkalmazásával a beszerző szervezet számára lehetővé válik:

·    a beszerzések jogszerűségének, átláthatóságának és végrehajtásuk irányításának biztosítása,
·    az egységes és informatikailag támogatott ügyintézési gyakorlat kialakítása,
·    a beszerzések gazdaságosságának elemzéséhez szükséges statisztikai adatbázis létrehozása és fenntartása.

Kulcsszavak: Atigris közbeszerzés

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05