10 000 iPhone fogyott Németországban az első napon

Mészáros Péter, 2007. november 11. 09:10

A T-Mobile hivatalos adatai szerint 10 000 darab Apple iPhone készüléket értékesítettek Németországban pénteken, a forgalmazás első napján.

A fenti szám és a sajtóbeszámolók alapján úgy tűnik, hogy Európában egyelőre korántsem akkora a készülék iránti lelkesedés, mint nyáron az Egyesült Államokban volt. Ennek persze az is lehet az oka, hogy az öreg kontinensen hasonló előfizetési feltételekkel szinte ingyen lehet felső kategóriás, 3G mobilokhoz jutni. Ezzel szemben az iPhone kétéves T-Mobile szerződéssel is 399 euróba kerül (kb. 100 ezer Ft), ráadásul 49 euró minimum havi előfizetési díj mellett. Elemzők szerint a másik negatív tényező az lehet, hogy az európaiaknak túl sokat kellett várniuk a készülékre, és mostanra lelohadt bennük a kezdeti lelkesedés. Ráadásul, miután több mint egymillió iPhone-t adtak el Amerikában, elképzelhető, hogy Európa, egyelőre nem is olyan fontos az Apple számára.

Abból, hogy a németországi forgalom messze alulmúlja az első amerikai hétvégén produkált több százezres forgalmat, elemzők szerint még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, főleg mivel a brit O2 egyelőre nem tett közzé eladási adatokat. Az európai internetes közösség blogjain és fórumain mindenesetre elég gyakran lehet olyan véleményekkel találkozni, hogy az emberek megvárnák a vásárlással egy reménybeli következő generációs iPhone megjelenését, amely kisebb lesz és valódi 3G hálózaton is tud majd üzemelni.

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09