PKI Tudományos Napok: 350 résztvevő az első napon

Kovács Attila, 2007. november 13. 16:25

Távközlés 2.0 mottóval ma megnyílt az idei PKI Tudományos Napok kétnapos konferenciája, a Magyar Telekom központjának Tölösi-termében. Az első napon megjelent mintegy 350 résztvevő 13 előadást hallgatott meg, egymás után következő négy szekcióban (távközlés 2.0, távközlés otthon, internet/IPTV, üzleti megoldások).

A megjelenteket köszöntő Koós Attila (Magyar Telekom PKI-FI igazgató) a következőkkel hívta fel az idei rendezvény fontosságára a figyelmet. Folyamatosan nő a nem-beszéd célú átvitel iránti igény, ezáltal olyan, más jellegű végberendezések csatlakoznak a távközlési hálózathoz, amelyek különböző ember-gép és gép-gép közötti kapcsolatok lebonyolítására alkalmasak. Ezzel párhuzamosan sok esetben a végberendezések működéséhez és a kellő minőség biztosításához már nem elégséges a300-3400 Hz közötti sáv. Előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek rövid távolságon a meglévő DM vagy csillagsodrású kábeleken képesek néhány száz kHz, esetleg MHz frekvencia tartományt elfoglaló rendszerek információit is átvinni.

Az első nap szekciói közül az első blokk az új fejlesztések alapfeltételeit mutatta be, a hálózatok digitalizálásával foglalkozott és felvetette a különböző igények kielégítésére használható egységes hálózat specifikációját. Ezt követték az otthoni és üzleti megoldások alapjaival, eddigi eredményeivel és a vonatkozó tendenciákkal foglalkozó blokkok, illetve előadások. Olyan problémákra igyekeztek az itt előadók választ adni, mint pl. az, hogy a végberendezések átalakulása kihat az átviteli utakra. Viszont nem lenne gazdaságos a földben lévő, vagy a városi tömbcsatornákban található nagy mennyiségű kábel cseréjét megcélozni. E helyett a a lehetőségekhez képest az ilyen eszközökön átvitt elektromos jeleket kell a végpontokon úgy kezelni, hogy a megnövekedett, illetve új szolgáltatási igényeket ki lehessen elégíteni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05