Szépkorú Netszoba a Belvárosban

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 14. 10:05

Évente 1200-1300 szépkorú alapfokú számítógépes oktatását tűzte ki célul a Tisztelet Társasága és a Nyugdíjasok Budapesti Szervezete. Az együttműködési megállapodást kedden írta alá a két szervezet vezetője, az első Szépkorú Netszoba megnyitóján Budapesten. Az eseményen Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere is részt vett.

A netszoba a Tisztelet Társaságának V. kerületi Sas utca 1.-ben lévő információs központjában kapott helyet, ahol tíz számítógépen, sajátíthatják el az idősebbek az alapfokú számítástechnikai ismereteket.

A termet Rogán Antal, kerület polgármestere avatta fel, aki elmondta: nagyon fontosnak tartja az idősekkel való törődést, és úgy véli, az internet nem csak a fiataloké: az idősek is komoly hasznát vehetik napi információk eléréséhez vagy hivatali ügyek intézéséhez.

"Az olcsó 'net' receptjét választottuk, az úgy szól, hogy lopj két tojást, mi is ezt tettük, elmentünk cégekhez. Az egyik adott tíz darab számítógépes asztalt, a másik számítógépet. Nekünk négyezer forintba került gépenként a felújítás és az alapkártyák cseréje. Tehát 40 ezer forintos költségből ez létrejött" - mondta az MTI-nek Scmuck Andor, a Tisztelet Társaságának ügyvivője.

Barabás Tiborné, a Nyugdíjasok Budapesti Szervezetének vezetője szerint az idősek nem idegenkednek a korszerű technikától, többen e-maileznek unokájukkal, de van olyan 75 éves nyugdíjas is, akit alig lehet "elrángatni" a gép elől, annyira megszerette. Korábban három számítógép állt az idősek rendelkezésére, de sokkal nagyobb volt az igény az oktatásra, ezért volt szükség a bővítésre.

Az ingyenes tanfolyamra jelentkezési sorrend alapján lehet bekerülni. Részvételi szándékukat jelezhetik a Nyugdíjasok Budapesti Szervezetének telefonszámán (269-5859). A tanfolyam négy alkalomból áll. Az oktatók fiatal számítástechnikusok, akik ingyen vállalták el a képzést.

A tervek között szerepel az elkövetkezendő két évben Budapesten tíz, vidéken pedig öt Netszoba létrehozása - hangzott el a keddi rendezvényen.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09